Végre! Eltűnnek az utcáról a hajléktalanok

A városiak többsége egyetért abban, hogy valahol fedelet kell biztosítani a fedél nélkülieknek, de abban is, hogy senkinek sem jó, ha közterületeken laknak.

Hiába van szép családja és négy unokája, mégis az utcán él a 69 éves marosvásárhelyi 69 éves Potzó János. A Blaha Lujza téren, egy hűvös kövön reggelizik midennap – ha reggelizik, ugyanis előfordult, hogy egész héten csak egyszer jutott betevő falat.

- Valamikor én is úgy éltem, mint azok, akik nap mint nap elmennek mellettem – kezdi János. - Elvettem életem nagy szerelmét, Zsuzsát, és kőművesként dolgoztam, amíg ő nevelte otthon a gyerekeinket, Jánost, Jóskát, Jolánt és a legkisebbet, Samut. De egyszer arra értem haza, hogy egy másik férfi az úr az otthonunkban, és nekem mennem kellett... Úgy döntöttem, hogy Marosvásárhelyről felvonatozom Pestre, itt keresek munkát magamnak. Négy éven át dolgoztam, de aztán beütött a krach, beteg lettem. Többé nem alkalmaztak, hiszen alig bírok járni. A bérelt lakásomból el kellett költöznöm, mivel nem tudtam fizetni a lakbért. 2008 óta élek az utcán. Amikor a lányom megtudta, hogy mi történt, sírt és kérlelt, hogy költözzem hozzájuk. De én nem akarok teher lenni nekik. Jobban szeretek a szabad ég alatt, mint a szállón. Legjobban a családom hiányzik, négy unokám van, akiket sohasem tudtam dajkálni.

S ha mennem kell innen, a térről? Mit tudnak velem csinálni? Talán ha lenne egy kis szoba, ahol magam lehetnék...

A legtöbb hajléktalannak voltaképp lenne hová mennie, de ilyen-olyan okból nem akar vagy tud a családjával élni. A hajléktalanszállók is tudnának több embert fogadni, főleg a nyári időszakban. Jelenleg 17.051 hajléktalant tartanak nyilván a gondozó hálózatok, 1798-at Budapesten. Minden ötödik közülük állami gondozott volt.

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan oldható meg ez a három évtizedes probléma, mit mond erre a szakember és mi az emberek véleménye, akkor keresd a %Ripost% napilapot pénteken az újságárusoknál!