RETRO RÁDIÓ

Döbbenet, ennyit kereshetnek itthon a szakmunkások

Döbbenet, ennyit kereshetnek itthon a szakmunkások
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 24. 11:30

Aki szakmát tanul, és jól csinálja, biztos a jövõje: több százezer ezer forintot is kereshet! "A jó szakma felér egy diplomával" szlogennel nyitotta meg a kapuit a Szakma Sztár Fesztivál 2018 a budapesti Hungexpón.

Megvan a havi nettó 300-350 ezer forint, és nyár végéig be vagyok táblázva – meséli a %Ripost%-nak Károly, aki a Duna-kanyarban vállal ácsmunkákat, tetőfedést és csatornacserét családi házakon. – Persze nagyon sokat dolgozom, de megéri!

Örülök, hogy nem nettó 200-ért ücsörgök valami irodában. Télen meg, az építési szezonon kívül el tudok menni nyaralni

 

– teszi hozzá.

– Hú, nagyon teli van a naptár, május második hetében jó lesz? – kérdezi Bori, a pesti fodrász, aki azt is elárulja: borravalóval együtt megvan neki a havi nettó 300 ezres bevétel. – 26 évesen nem rossz, ugye? – mondja vidáman. Azt is hozzáteszi, hogy cserébe reggel 8 órától gyakran késő estig nyitva van, de reméli: később még jobb lesz, amint teljesen kiépül a stabil ügyfélköre.

 

Mindig könnyen találnak munkát

Mindennapi tapasztalat, hogy úgy kell keresni a jó kőművest, burkolót, ácsot, akik már nyárra is be vannak táblázva, annyi a munkájuk. A hivatalos adatok szerint a cégek kétharmada szakmunkás hiánnyal küzd! Ma egy jó szakma Magyarországon biztos, jó megélhetést tud nyújtani. Történjen bármi, villanyszerelőre, kőművesre, autószerelőre, gázszerelőre, fodrászra mindig szükség van! Ezeknek a szakmáknak a hivatalos bérezése is jócskán, 30-40 ezer forinttal nőtt az elmúlt években, és de egy jó villanyszerelőt, fodrászt a hivatalos munkahelyén kívül is szívesen alkalmaznak, százezreket kereshetnek meg így pluszban havonta. Ráadásul ha a cég, ahol dolgoznak, megszűnik, mindig könnyedén fognak munkát találni maguknak.

 

Nettó 200 ezer a hivatalos átlag

Megnéztük a „hivatalos” átlagkereseteket a bérösszehasonlító oldalakon, és kiderült: a villanyszerelő, az autószerelő és az ács, asztalos, víz-gáz és fűtésszerelő nettó 200 ezret, a burkoló és a festő-mázoló, a karosszéria lakatos és fényező nettó 180 ezret, a kőműves 170 ezer nettót, a pék és a cukrász 150 ezer forintot keres. Ezeket a béreket sok diplomás megirigyelhetné… Ráadásul ezek csak átlagfizetések: a jobbak, ügyesebbek ennél sokkal többet is kereshetnek. Például a CNC-marós hiányszakma, külföldön is lasszóval fogják a szakikat, akik itthon is simán hazavisznek 250 ezret.

 

„Kozmetikusként mindig talpra esem”

Lengyel Réka érettségi után nem tanult tovább, inkább elvégzett egy kozmetikus iskolát. Húsz éve dolgozik a szakmában, és egy percre sem bánta meg a döntését.

– Jó gimnáziumba jártam és az érettségi után szinte mindenki továbbtanult. A barátaim is furcsán néztek rám, kérdezték tőlem: ennyit akarok az élettől? Igen, én ezt akartam – magyarázta. – Jó döntést hoztam. Az elmúlt 20 évben sok minden változott, de én mindig talpra estem! Elváltam, megszűnt a kozmetika, ahol dolgoztam, itthon vagyok a két és fél éves kisfiammal, de a jó szakmámnak köszönhetően mindig van biztos megélhetésem. Kialakult a vendégköröm, ők mindig velem maradnak. Most itthonról dolgozom, egyéni vállalkozóként. A fizetésemről nem szeretnék beszélni, csak annyit mondok, nem panaszkodhatom…

 

„Midig szükség van a munkámra”

A fodrász Renáta két kicsi gyerekkel maradt magára, kisfia 3, kislánya másfél éves volt, amikor elvált. – Kezdetben bejártam egy üzletbe dolgozni, és utána este itthon is vágtam a hajakat. Fokozatosan építettem fel magam, nyitottam itthon, a családi házamban egy fodrászüzletet. Rengeteget dolgozom, de a munkámra mindig szükség van. Dolgozom reggeltől estig, szeretem csinálni – magyarázza Renáta, aki újra férjhez ment, három gyereket nevelt fel, felújított egy családi házat és utazásokra is telik nekik, pedig a második férje már többször elveszítette az állását.

Kristóf csalódott volt, amikor édesapja azt kérte tőle, hogy szakközépiskolába menjen és ne gimnáziumba, mert szeretné, ha hosszútávon ő venné át a családi vállalkozást. Ám azóta örül, hogy így történt. – A villanyszerelés egyáltalán nem szégyen, nagyon komoly szakma, amit lehet igényesen és igénytelenül is csinálni. Ma már én viszem a vállalkozást, rengeteg ügyfelünk és alkalmazottunk van. Amire mindig odafigyelünk az az, hogy megbízhatók és korszerűek legyünk. Igyekszünk a munkásainknak jó béreket adni, amit az utóbbi években muszáj is, mert egyre nagyobb a hiány a jó szakemberekből – mondta.

 

Szakma Sztár Fesztivál

Szerdáig tart a budapesti Hungexpón a szakmák bemutatóját a G és F pavilonban.

A szakmai versenyekre országosan több mint 7500 szakmát tanuló fiatal jelentkezett, 43 „fizikai” szakmában tartanak döntőt, a burkolótól a fodrászon át a pincérig.

Tegnap tartották a XI. Szakma sztár fesztivál, a Szakma kiváló tanulója verseny, az Országos szakmai tanulmányi verseny és az V. SkillsHungary nemzeti döntőjének megnyitóját. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arról beszélt:

ha valaki jó a szakmájában, sikerrel szerepel országos szakmai versenyen, annak legyen nyitott a felsőoktatás, könnyebben léphessen be oda.

 

 

Orbán: ha jó szakmát választotok, biztos a jövőtök!
– Olyan országot kell építeni, ahol a munkásoknak és a munkának becsülete van, ahol minden fiatal kezébe jut egy értékes szakma vagy hasznos diploma – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Szakma sztár fesztivál megnyitóján. A jelenlévő diákoktól azt kérte, "építsük fel közösen azt a Magyarországot, ahová mindig vissza lehet térni. A magyaroknak ugyanis mindenért meg kell küzdeniük, a saját szakembereikért, fiataljaikért és jövőjükért is”.

    – Európa ma úgy van összerakva, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. Rátok is pályáznak más országok munkaadói – hívta fel a figyelmet. Szerinte erre két válasz adható: egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt "felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja". Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a legutóbbi parlamenti választáson a magyarok úgy döntöttek, "Magyarország továbbra is maradjon magyar ország".
Orbán nemzeti érdeknek nevezte, hogy olyan fiatalokat neveljünk, akik piac- és versenyképes tudással rendelkeznek. "Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei" – mondta Orbán Viktor, aki a "Hajrá, Magyarország, hajra, magyar fiatalok!" fordulattal zárta beszédét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.