Létrehozva: 2018.03.21.

Hányan titkolják? Rettegnek a családon belüli erőszak magyar áldozatai

A magyar családokon belül a mai napig tabu téma az erõszak. Arról meg aztán még ritkábban esik szó, hogy ismert emberek, sõt közszereplõk is elkövetik mindezt a családtagjaikkal szemben.

Sajnos még mindig tabuként kezelt problémahalmaz a családon belüli erőszak Magyarországon. Ugyan a hivatalos statisztikák szerint meglehetősen kevés ilyen erőszakos cselekmény történik,  de valójában nagyon sokan titkolják el ezt a bűncselekményt.

A hivatalos statisztikákból nehéz kibogozni az igazságot, hiszen ezt a fajta cselekményt külön nem tartják számon.

 A belügyminisztérium statisztikái szerint a 2010-es 241-ről 2016-ra mindössze 10-re(!) esett vissza az erőszakos közösülés sértettjévé vált nők száma, de a szemérem elleni erőszak száma is évi 236-ról  9-re szorult vissza.

A lelki és testi bántalmazás, a családon belüli bántalmazás azonban ennél sokkal több nőt és gyereket érinthet, hiszen rengetegen szégyellik, ami történt, vagy félnek az erőszakos fél bosszújától, ezért nem jelzik a hatóságoknak, hogy baj van.

Jellemző, hogy a nőket érő erőszak elkövetői az esetek túlnyomó többségében partnerek vagy volt partnerek. A Nők Joga szervezet információi szerint a nők 23 százaléka élt át legalább valamilyenfajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által – ez pedig riasztóan magas szám. Ráadásul a statisztikai adatok szerint a partnerbántalmazás az esetek 95 százalékában férfi elkövetőt és nő áldozatot jelent.

Ráadásul ezt a fajta bűncselekményt akár jól ismert emberek, sőt olykor közszereplők is elkövetik, hatalmas sérülést okoznak szeretteiknek, akik félve befolyásos partnerüktől nem mernek beszámolni a szörnyűségekről. Nagy bátorság kell ilyesmivel előállni, főként ha az erőszakos félnek nagyobb tekintélye van, mint a bántalmazottnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra