RETRO RÁDIÓ

Megvannak az elkövetők: nem ússzák meg szárazon, amit az idős nénivel tettek

Megvannak az elkövetők: nem ússzák meg szárazon, amit az idős nénivel tettek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 01. 09:54

Kevesebb mint fél nap alatt azonosították, és elfogták a tetteseket.

A Nagykaizsai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanújával indított eljárást három férfival szemben, aki fellökött, majd kirabolt egy idős hölgyet.

A hatóság emberei kevesebb mint fél napon belül azonosították, és elfogták mindhárom gyanúsítottat.

A három férfi a nagykanizsai Vásárcsarnok egyik kijáratánál 2018. január 31-én 9 óra 7 perckor egy 70 éves nőre támadt. Fellökték, majd, amikor a földön feküdt, akkor elvették a táskáját a benne lévő pénzzel és az iratokkal együtt. Ezután elszaladtak a helyszínről - írja a police.hu. Az idős asszony a rablás miatt nyolc napon túli sérüléseket szenvedett.

A nagykanizsai nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeként 10 óra 55 perckor elfogták a 22 éves és a 23 éves gyanúsítottat, fiatalkorú társukat pedig 17 óra 25 perckor.

Mind a három férfit előállították, majd elszállították a rendőrkapitányságra, ahol megkezdődtek a kihallgatásaik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.