RETRO RÁDIÓ

Kegyetlen, amit a kiskunmajsai apa művelt - hiába zokogott a kislány

Kegyetlen, amit a kiskunmajsai apa művelt - hiába zokogott a kislány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 22. 13:15

Az anya a történtekkor nem tehetett semmit, mert õ egy veszekedés miatt elmenekült otthonról.

Vádat emeltek egy 39 éves kiskunmajsai férfi ellen, aki tavaly január 22-én hajnalban egy családi veszekedés után otthonuk tusolójában forró vizet folyatott a két és fél éves kislányára - ezzel életveszélyes sérüléseket okozott a gyereknek.

A tettes és élettársa Kiskunmajsán laktak és közösen nevelték az akkor két és fél éves kislányukat, valamint az élettárs korábbi kapcsolatából származó négy kiskorú gyereket - írja az Ügyészség.

2017. január 21-ről 22-re virradó éjszaka – miután a gyerekek már lefeküdtek – a férfi féltékenysége miatt összeveszett élettársával, sőt dühében többször megütötte a nőt. Emiatt az élettárs hajnali 2 óra körül átmenekült a szomszédban lakó unokatestvéréhez.

Ezután nem sokkal a két és fél éves kislány felébredt, mert bekakilt. A férfi ezért a kicsit a tusolóba vitte, a zuhanytálcára állította és erővel ott tartotta. Az elektromos bojler hőfokszabályzója a legmelegebb fokozat alsó határértékén állt, így abban legalább 50-60 fokos víz volt.

A vádlott ezt a forró vizet elkezdte a zuhanyfejjel a gyerekre folyatni. A gyermek kiabált, hogy a forró víz fájdalmat okoz neki, ennek ellenére a férfi a gyereket a zuhany alatt tartotta.

A kicsi testének mintegy 50 százalékán másodfokú égési sérülések keletkeztek. A férfi ezután kenőccsel bekente a kislány testét és reggel 6 óra körül szólt élettársának. A mentőket a vádlott testvére értesítette, akik kórházba vitték a picit.

A kislány olyan súlyos, sokkos állapotba került, hogy életét csak az intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. Kórházba kerülése után a keringése is leállt, ezért újra kellett éleszteni. Az életveszélyes sérülésekkel összefüggésben a kislánynál maradandó fogyatékosság is kialakult.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.