
Börtön vár a késsel hadonászó férfira.
1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt a Komlói Járásbíróság szerdán egy visszaeső bűnözőt, felfegyverkezett garázdaság és rongálás miatt. Egyelőre az ítélet nem jogerős.
A komlói férfi 2016. július 24-én az esti órákban, Komló területén kábítószerezett és ezután bódultan, hiányos öltözetben, kezében egy 12 cm pengehosszúságú késsel azt kiabálta, hogy ő Isten. Ezt fennen hirdetve haladt végig egy társasház előtt, miközben szemetesedényeket rugdosott - írja a bama.hu. Ezután elért egy másik társasházhoz, meglátott három férfit, ahogy beszélgetnek. Mivel egyiküket felismerte, rákiabált, hogy megöli.
A bekábítószerezett ember odalépett a három férfihoz, és többször is feléjük szúrt a késsel, miközben azt kiabálta, hogy mindannyijukat megöli.
![]()
Az, akit ismert a tettes, megpróbálta kirúgni a kezéből a kést, de ez nem sikerült. Közben megérkezett a drogos édesanyja is, aki megpróbálta megnyugtatni a fiát, de ez nem sikerült. Ekkor ismét felé rúgtak, eltalálták, mire megtántorodott, elesett. Felkelt a földről, és egy parkoló autó motorháztetőjére ült fel, a késével végigkarcolta azt.
Édesanyja megpróbálta elvenni tőle a kést, mely ekkor eltört, a markolat a vádlottnál, a penge az anyjánál maradt. Ezután sikerült a férfiaknak ártalmatlanítaniuk, és értesítették a rendőrséget.
A drogos azonban a rendőrjárőrökre is rátámadt, a kezében lévő késmarkolattal hadonászott, a járőrök kénytelenek voltak testi kényszert alkalmazni. Ön- és közveszélyessége miatt pszichiátriai klinikára szállították. A megrongált gépkocsiban 60.000 forint kár keletkezett.
A vádlott fellebbezett az ítélet ellen, az ügyész él a három napos gondolkodási idővel.







