RETRO RÁDIÓ

Sokkoló részletek: kiderült, miért végezte ki feleségét a férj a házuk udvarán

Sokkoló részletek: kiderült, miért végezte ki feleségét a férj a házuk udvarán
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 26. 08:56

Az elkeseredett férj lelõtte feleségét, majd nem sokkal késõbb önmaga ellen fordította a gyilkos fegyvert.

P. Gyula, aki a helyi erdészet alvállalkozójaként dolgozott, féltékenység miatt végezte ki feleségét, Ildikót házuknak udvarán. Az elkeseredett férfi, miután a nála lévő fegyverrel megölte az asszonyt, alig néhány méterre a párja holttestétől magával is végzett.

Hangos szót nem lehetett hallani tőlük, ám azt mindenki tudta, hogy nehéz időszakot éltek meg a házasságukban – árulta el egy utcabeli a Blikknek. – Úgy tudom, egy ideig külön is voltak, de nem váltak el. Vélhetően ezt nem tudta feldolgozni Gyula, ám azt soha nem gondoltam volna, hogy képes lenne elvenni más, majd a saját életét is.

Gyula egy SMS-t küldött gyermekének a tragédia előtt. Úgy tudom, azt írta meg benne, hol találják a bankkártyáját, majd magával is végzett

tette hozzá az utcabeli ismerős, aki azt is megsúgta, hogy a holttesteket a ház mögötti területen találták meg.

A vérbe fagyott házaspárra lányuk talált rá a kertben.

 

Segítségre van szüksége? Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.