RETRO RÁDIÓ

Ezt kiabálta az anya, miután lánya kiugrott a negyedik emeletről

Ezt kiabálta az anya, miután lánya kiugrott a negyedik emeletről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 21. 08:50

A mosonmagyaróvári Móra Ferenc lakótelepen egy fiatal nõ a negyedik emeletrõl vetette magát a mélybe, azonnal szörnyethalt.

Éppen a játszótérrel szemközt, fényes nappal játszódott le a borzalmas jelenet kedden délután: egy harminc év körüli nő kivetette magát negyedik emeleti lakásának ablakából. A rossz idő miatt szerencsére nem tartózkodtak gyerekek a játszótéren, de néhány járókelő azonnal összesereglett.

A férjemmel épp a tévét néztük, amikor egy árnyék elsuhant az ablak előtt, majd hatalmas puffanást hallottunk – idézte fel a Borsnak a drámai pillanatokat egy, a házban lakó idős asszony. – Kinéztem az ablakon, megpillantottam szegény lányt, a férjem hívott hozzá mentőt, de már nem lehetett rajta segíteni, valószínűleg azonnal szörnyethalt. Úgy tudom, Anett valamilyen pénzintézetnél dolgozott, az édesanyjával és testvérével éltek egy lakásban. Férje, gyermeke nem volt. Elképzelni sem tudom, miért végezhetett magával – meredt maga elé a szomszédasszony.

Egy másik szemtanú szerint a halálugrás után azonnal lerohant a negyedikről Anett édesanyja.

Szerencsétlen asszony hangosan zokogott, csak annyit kiabált:

Anettkám, Anettkám!

Leírhatatlan, sokkoló látvány volt, pedig én nem is ismerem a családot

– emlékezett vissza az érezhetően még mindig az események hatása alatt álló fiatalember.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.