RETRO RÁDIÓ

Szörnyű tragédia történt Bicskén, forgatókönyvbe illő jelenet

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 02. 07:33

Erzsébet és süketnéma társa, Mária a szokásos ebéd utáni sétájára indult, amikor váratlanul az 1-es fõutat keresztezõ zebrán egy traktor elgázolta õket.

Erzsébet szörnyethalt, az 56 éves Máriát kórházba szállították.

Éppen az egyik kábeltelevízió-szolgáltatóval beszéltem telefonon negyed három körül, amikor meghallottam a fülsiketítő szirénázást. Miután kiléptem az ajtón, egy fiatalember a kezeit az arcába temetve sopánkodott, ő lehetett a gázoló jármű sofőrje – emlékezett vissza a tragédia helyszínétől alig ötven méterre lévő kisbolt alkalmazottja, aki jól ismerte a szerencsétlenül járt asszonyokat.

Gyakran jártak be hozzám, Marikát mindig Erzsébettel engedték ki sétálni. Borzasztó ez az egész, még jó, hogy nem voltam szemtanúja a halálos balesetnek – tette hozzá a könnyeivel küszködve a boltos.

Egy szemtanú szerint a két nő vélhetően a jelzőgombot megnyomva – még a piros jelzés alatt – lépett le a forgalmas útra. A fiatal traktoros pedig hiába taposott a fékbe, már nem tudott megállni.

– A fékezéstől a két kerékre állt munkagép majdnem felborult, de már nem tudta kikerülni a járókelőket – mesélte a neve elhallgatását kérő férfi, majd hozzátette: a traktor alatt fekvő nő holttestét gyorsan letakarták, társát elszállították.

A két értelmi fogyatékos nő engedéllyel sétált ki a szociális intézményből.

A traktoros egy telepen dolgozik, ahová a végzetes baleset idején – az éppen üres, szalma­bálák szállítására is alkalmas vontatót húzva – tartott. A Bors elérte telefonon a fiatalembert, aki a tegnapi napon egyébként már ismét munkába állhatott. Rövid egyeztetés után a főnökével úgy döntött, hogy a nyomozás lezártáig nem nyilatkozik. Fiatal kora ellenére rutinos traktorosnak számít, ugyanis a középiskola befejezése óta, immár hat éve a szakmában tevékenykedik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.