RETRO RÁDIÓ

Most jött: fordulat történt a Dózsa György úti halálos gázolás ügyében

Most jött: fordulat történt a Dózsa György úti halálos gázolás ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 22. 11:42

Két ember vesztette életét a tragikus balesetben, és most sok dolog derült ki a gyanúsítottról.

Újabb részletekre derült fény a két ember halálával végződő májusi Dózsa György úti balesetről. A karambol előtt a Mercedes kabriójával száguldó M. Richárd kokaint fogyasztott.

Múlt szombaton őrizetbe vették, hétfőn azonban már szabadon távozhatott a bíróságról M. Richárd. A férfi május 15-én ütközött Mercedes kabriójával egy kocsinak a Dózsa György úton: az egyik kocsi a közeli buszmegállóba csapódott, a balesetben két ember elhunyt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében hétfőn másfél órányi tárgyaláson döntöttek M. Richárd sorsáról - írja a Bors. A férfit vezetőszáron kísérték a rendőrök a tárgyalóteremben, onnan azonban már bilincs nélkül jött ki. Ügyvédje, a korábban Eva Rezesovát is képviselő dr. Novák Péter nem reagált a sajtó kérdéseire. M. Richárd az épületből kilépve csupán annyit mondott: rosszul érintette hétvégi őrizetbe vétele, de most már szabadlábon védekezhet.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn közölte: a gyanú szerint a férfi jogosítvány nélkül, bekokainozva vezetett, jóval túllépve a megengedett sebességet.

Eva Rezesová 2012-ben rohant dzsipjével egy autóba az M3-as autópályán. A szlovák milliomosnő alkoholt fogyasztott, az ő védelmét is dr. Novák Péter látta el. Első fokon hat évet kapott, de sikerült elérnie, hogy a jogerős ítéletig házi őrizetben lehessen. Jogerősen kilenc évre súlyosbították a büntetését. Rezesová jövőre szabadulhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.