RETRO RÁDIÓ

Megszólal a szemtanú: Döbbenten nézték a Matterhornra induló csapatot

Megszólal a szemtanú: Döbbenten nézték a Matterhornra induló csapatot
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 30. 09:55

Komoly kérdõjelek merülnek fel a Matterhorn megmászása közben történt tragédia kapcsán. Fiatal magyar túrázó vesztette életét. Félõ, hogy egyre több lesz az ilyen eset.

Több súlyos hibát követhetett el az a magyar hegymászócsoport, melynek kötelékében a múlt héten pénteken József nevű társuk lezuhant az Alpokban.

Az, hogy felkészületlen a csapat, már a hegy lábánál látszódott. Egy, a csúcsról éppen lefelé tartó magyar mászópáros szerda délután találkozott, sőt szóba is elegyedett velük. Egyikük nyilatkozott a %RIPOST%-nak. „A Matternhorn kemény hegy, csak komoly mászóknak való, komoly felszereléssel. A 8-9 fős csapat éppen fölfelé indult, amikor mi a sikeres csúcstámadásról már lefelé jöttünk. Feltűnően nagy hátizsákokat cipeltek, ami teljesen elfogadhatatlan egy ilyen túrához, mert instabillá tesz.

Megkérdeztük tőlük, hogy mennyire tapasztaltak, mire az volt a válasz. „Jártunk már egy-két hegyen, pont ezen még nem…” Csakhogy a Matternhorn nem egyszerű hegy, különösen az utolsó 1400 méter egy sziklarengeteg, 70-80 fokos meredek emelkedővel.

Ez extrém erősségű mászást jelent.

Épp ezért a kevésbé tapasztaltak minden esetben helyi túravezetővel vágnak neki, minden mászóhoz egy profi csatlakozik, akivel az út teljes hosszában biztosítókötéllel vannak össze kötve. A magyar csoport nem vette igénybe ezt a lehetőséget, valószínűleg erre már nem volt keret.”

Tudni kell, hogy a biztonságot nyújtó hegyi túravezető ára nem kevés, akár 500-2000 svájci frank is lehet fejenként. Ez valójában az élet ára ezen az extrém terepen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.