Létrehozva: 2017.08.03.

Döbbenet, pár év után kiengedhetik a börtönből a kulcsi családirtót

Hamarosan kiszabadulhat a kulcsi családirtóként elhíresült H. Csanád Jutas. A férfi évente vesz részt felülvizsgálaton, sorsáról egy bizottság dönt.

Évek óta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) zárt osztályán él H. Csanád Jutas, aki 2012 áprilisában négy családtagját mészárolta le a Fejér megyei Kulcson. Apját, nagyszüleit és a bátyját végezte ki kegyetlenül, édesanyját és nővérét is meg akarta ölni, ám számításaiba hiba csúszott, ők túlélték a támadást. A bíróság 2015-ben a férfi kényszergyógykezelését rendelte el.

A Bors megtudta: H. Csanádot folyamatosan vizsgálják, az eredményekről jó néhány szakvélemény születik, amelyeket évente egy bizottság elé tárnak. Az évenkénti felülvizsgálat keretében a szakvélemények és H. Csanád személyes meghallgatása, tesztelése után a bizottság arról dönt, hogy a férfi alkalmas-e az intézményből való elbocsátásra. Eddig nem érkezett el ez a pillanat, de H. Csanádnak jók az esélyei arra, hogy hamarosan maga mögött hagyja az IMEI-t.

Csanád igyekszik kedvező képet kialakítani magáról. A férfi soha, egyetlen betegtársával vagy ápolójával sem konfrontálódik, minden szabályt betart, szorgosan látogatja az istentiszteleteket. Zárkózott, minden idejét olvasással tölti. Kétnaponta kér új könyvet a már kiolvasott helyett. A tudományos témájú könyveket ugyanúgy szívesen olvassa, mint a kalandregényeket, a ponyvairodalmat. Míg korábban az édesanyja küldött neki levelet, mostanra ő is megszakította a kapcsolatot vele, nem látogatja, és csomag sem érkezik Csanád részére. Így alighanem szabadulása után sem kerülhet az anyja gyámsága alá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn