5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Gusztustalan körülmények miatt zárták be a budapesti palacsintázót

N.E.
Szerző
N.E.
Létrehozva2017. 06. 23. 21:25

Trehány módon takarították az egyik budai Nagyi palacsintázóját, ráadásul 30 kg nyomon követhetetlen készételt is tároltak hûtõhelyiségeikben. A helyszínen megjelent ellenõrök azonnal elrendelték a hely tevékenységének felfüggesztését.

Undorító körülmények fogadták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőreit a budai vendéglátóhelyen. Sok helyiség és berendezés szennyezett, szinte takarítatlan volt, nem rendelkeztek biztonságos ételkészítési technológiával, valamint megfelelő takarítási utasítással sem.

A hűtő- és fagyasztó berendezéseket jeges, szennyezett, valamint rozsdás állapotban találták az ellenőrök. Ráadásul a hűtőkben fedetlenül tárolták egymás mellett a túrókrémet, a milánói makarónit, a gyümölcssalátát, a tejszínes-sonkás gombakrémet és a sertéspörköltet, esetenként az ételek előkészítéséhez használt kanállal együtt. A tálalópulton szintén fedetlenül, szennyeződésnek kitéve kínálták a kakaóport, diót, mézet és mogyorókrémet - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hivatalos oldalán.

A személyzet élelmiszerbiztonsági oktatásáról szintén nem tudtak igazoló dokumentumot bemutatni.

Továbbá 30 kg jelöletlen készételre is bukkantak az ellenőrök, aminek elrendelték a megsemmisítését. Az étterem ételkészítő és –forgalmazó tevékenységét pedig azonnali hatállyal felfüggesztették.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.