RETRO RÁDIÓ

Veronai busztragédia: méltatlan összeget kaptak a szülők

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 25. 23:35

Négy hónappal a szörnyû veronai busztragédia után a szülõk még mindig magukra hagyva próbálják kideríteni az igazságot.

Négy hónapja történt a baleset, amelyben egy diákokat szállító busz kigyulladt Veronában. A szülők azóta sem tudják, mi lehet az igazság.

A Groupama biztosító pedig olyan összeget ajánlott fel, illetve utalt ki az áldozatok hozzátartozóinak, amelyet egyetlen család sem fogadott el - írta a 24.hu.

Szendrei Mónika a lányát veszítette el a balesetben. A lapnak elmondta, azt szeretnék, ha végre korrekt kép alakulna ki arról, hogy mi történik az áldozatok hozzátartozóival az olaszországi tragédia után.

"Először a Groupama megajánlott a családok kárpótlására egy összeget. Ez azonban méltatlan volt, ezért a szülők ezt nem fogadták el" – mondta.

Az ajánlat a következő volt: egy elveszített gyermek után a család szülőként hatmillió, testvérenként hárommillió, nagyszülőként pedig egy millió forintot kap. Ennek eddig még csak részleteit utalták ki.

A biztosító a tragédia után néhány héttel előleg gyanánt utalt át egymillió forintot a károsultaknak, míg az általuk egyoldalúan felajánlott összeget májusban, a múlt héten küldték meg. Miközben hónapokkal korábban kormányszinten egyeztettek arról, hogy a hozzátartozóknak minél hamarabb, családonként kell egy nagyobb összeget kiutalni.

Azért a Groupamának kell fizetnie, mert ők szerződtek a busz és a gyerekek biztosítására is.

Ami viszont az összegnél is jobban fáj a szülőknek, hogy nem tájékoztatják őket a fejleményekről. Szendrei Mónika azt mondja, a külügy nem tartja a kapcsolatot a családokkal, még azt sem árulják el, miért nem zárult le a nyomozás.

Történt egy tragédia, havonta egyszer azért tájékoztathatnák a hozzátartozókat. Legalább azt árulnák el, hogy miért húzódik az ügy, és körülbelül mennyi ideig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.