Létrehozva: 2017.05.04.

Hatodikos fiú erőszakolta meg a 12 éves gyáli kislányt, borzasztó részletek derültek ki

A kislány folyamatosan visszautasította a fiú közeledését, ez lett a veszte. A gyerek két másik barátjával várt rá az iskola közelében....

Egy gyáli általános iskola 6. osztályos tanulója és két barátja gyalázatos tettre vetemedett. A fiú – R. G. – már az interneten is megkörnyékezte 12 éves évfolyamtársát. A srác a Facebookon jelezte a lánynak, hogy le akar feküdni vele, majd az iskolában többször előfordult, hogy választottja nyakát csókolgatta. A kislány azonban visszautasította a közeledést, és néhány nap múlva letiltotta az interneten erőszakos udvarlóját.

R. G. pénteken ül a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják.

A vád szerint a lány elhatározta, hogy személyesen kéri meg R. G.-t, hagyja őt bé­kén. Az iskola előtt megvárta a fiút, aki azonban két társával érkezett a találkozóra. Megbeszélték, hogy elsétálnak az iskola köze­lében lévő kiserdőbe. A lány ek­kor már félt a társaságtól, nem mert menekülni, ellenkezés nélkül ment a trió­val. A vád szerint a fiúk ekkor már tudták, mi következik. Az előzetesen megbeszéltek szerint R. G. társai leterítették a kabátjukat a földre, majd őrt álltak, hogy senki ne zavarhassa meg őket. Közben R. G. „erőszakosan és durván legalább kétszer közösült a sértettel, akinek ezzel fájdalmat okozott”.

A lány később a barátainak és a szüleinek is elmesélte meggyalázását, a szülők pedig feljelentést tettek. A vád szerint túl a fizikai bántalmazáson a fiúk súlyos lelki megrázkód­tatást okoztak a kislánynak. R. G. később a rendőröknek azt mondta, hogy nem csinált semmi rosszat, nem volt kezdeményező és nem alkalmazott erőszakot.

A trióból két fiút vádoltak meg, mindketten szabadlábon védekezhetnek - írja a Bors.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára