RETRO RÁDIÓ

Elképesztő hírt közöltek a Dózsa György úti tragikus baleset ügyében

N.E.
Szerző
N.E.
Létrehozva2017. 05. 22. 18:50

Megdöbbentõ részlet látott napvilágot a Dózsa György úti tragikus baleset kapcsán.

Korábban a %Ripost% is beszámolt a Dózsa György úti buszmegállóban történt halálos balesetről. A hírek eddig arról szóltak, hogy két autó karambolozott Budapesten a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésénél, és az ütközés erejétől az egyik kocsi belecsapódott egy buszmegállóba. Ennek következtében az egyik  áldozat, a 23 éves fiatalember a buszmegállóban várakozva lelte halálát. A másik halálos áldozat a megállóba csapódó autó anyósülésén utazott, ő a kórházba szállítás közben hunyt el. Később kiderült, hogy mindketten egy cégnél, a vízműnél dolgoztak.

Most azonban az ATV meglepő információkat tett közzé. Eszerint a Dózsa György úti baleset áldozatai mindketten a kocsiban ültek, és a balesetkor repültek ki, így a megállóban várakozók közül senki sem vesztette életét.

Az ATV Heti Napló című műsorában elhangzott, hogy mindkét elhunyt fiatalember a buszmegállóba csapódott autóban utazott, és a harmadik vízmű dolgozó is ugyanennek az autónak az utasa volt. Õt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, jelenleg is küzdenek az életéért.

Vagyis akiről eddig azt hitték, hogy a megállóban lelte halálát, valójában a hatalmas ütközés hatására repült ki a járműből és úgy vesztette életét.

Az ATV Híradójának információját a BRFK Kommunikációs Osztálya is  megerősítette:

„jelenlegi adatok szerint mindkét áldozat az autó utasa volt”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.