RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat a szexuális erőszakkal vádolt mentők ügyében

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 26. 06:56

Az öt hónapja tartó nyomozás a végéhez közeledik, egy-két héten belül megszüntethetik az eljárást a mentõkkel szemben.

Amint véget ér az eljárás, azon nyomban szolgálatra jelentkezik a szexuális erőszakkal megvádolt mentőápoló. A jelenleg munkájából felfüggesztett Sz. Mózes és sofőr kollégája hamarosan megtudja, hogy bíróság elé kell-e állniuk: az immár öt hónapja tartó nyomozás ugyanis a vége felé közeledik. A két férfi ellen a napokban megszüntették a korábban elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat is.

- Reményeim szerint május 10-én bűncselekmény ­hiányában megszüntetik az eljárást a ügyfelemmel szemben – kezdte dr. Féja András, Sz. Mózes ügyvédje. - Nagyon örültünk a lakhelyelhagyási tilalmat megszüntető határozatnak, hiszen ez is arra utal, hogy nem követték el a bűncselekményt. Amennyiben kimondják ügyfelem ártatlanságát, első dolga lesz, hogy jelentkezzen az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), hiszen továbbra is csakis mentőként tudja elképzelni az életét- mondta a Blikknek az ügyvéd.

Tavaly november 9-én egy budai gyermekotthonhoz riasztották a mentőket, mert egy fiatal lány rosszul lett. V. Szilviát a Péterfy Sándor utcai kórházba vitték, útközben azonban megállt a mentőautó, mert a lány rosszul lett. A tini állítása szerint a két mentő szexuális ajánlatot tett neki, majd gumikesztyűben végigtapogatták.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.