RETRO RÁDIÓ

Rémálom: felesége bosszúja miatt kerülhet börtönbe a magyar férfi?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 09. 09:13

A férj állítása szerint a felesége halálra gázolt egy nõt Szegeden, ám miután elváltak, megváltoztatta a vallomását, ami a férfinek 4 év börtönbe kerülhet.

Egy bográcsozásból mentünk hazafelé, a feleségem vezetett, mert én alkoholt is ittam. A baleset egyetlen pillanat alatt történt: egy hölgy megpróbált átszaladni a kocsink előtt, elütöttük. Hiába vitték azonnal kórházba, nem tudtak segíteni rajta, meghalt. A helyszínre rendőr is érkezett, a vezető oldali ülés beállításából kiderült számára, hogy ki vezetett, hiszen a feleségem alacsony, míg én 190 centi vagyok. Vallomást is tettünk mind a ketten - mondta a férfi.

Ám miután a férfi és a nő kapcsolata megromlott, az asszony új vallomást tett a rendőrségen. Azt állította, hogy nem ő, hanem erősen ittas férje vezetett. A tanúk, akik a feleség ismerősei, szintén megváltoztatták a vallomásukat, a férj ismerősei azonban kitartanak az eredeti verzió mellett.

A férfiból hirtelen gyanúsított lett, nem „csak” halálos közúti baleset okozása miatt vonhatják felelősségre, hanem hamis tanúzás és ittas vezetés miatt is. Ezért a férfi olyan tanúkat keres, akik annak idején ott voltak a balesetnél - írja a Blikk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.