RETRO RÁDIÓ

Friss! Felismerték a Teréz körúti robbantót!

Friss! Felismerték a Teréz körúti robbantót!
KM
Szerző
KM
Létrehozva2016. 10. 05. 08:51

Mobiltelefonja buktatja le.

Siker koronázza a hatóságok erőfeszítéseit: a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjéről nyilvánosságra hozott új videofelvételek alapján felismerték a férfit, aki másfél héttel ezelőtt két rendőrt sebesített meg robbanószerkezetével. Ráadásul úgy tűnik, hatalmas hibát is vétett a horgászkalapos robbantó.

A robbantót annak az üzletnek a pénztárosa szúrhatta ki, amelyben a robbantás előtt röviddel vásárolt, és felvételek is készültek róla. A pénztárost a zsaruk kihallgatták, állítólag részletes személyleírást is adott.

A rendőrség gyanúja és a felvételek szerint egyébként már az üzletben is úgy vásárolt, hogy a bomba ott lapult a hátizsákjában.

Ráadásul egy újabb forró nyomot is hagyott maga után, ami az élelmiszerboltot illeti. A felvételekről ugyanis úgy tűnik, épp egy telefonálást fejezett be, amikor belépett a boltba. Erre utalhat, hogy a boltba lépve, a beszélgetés végén a headset egyik felét kiszedte a füléből.  

A Borsnak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő elmondta: a rendőrségnek vannak módszerei, hogy kiderítsék, kik telefonálhattak abban az időben abban az adókörzetben. Tarjányi Péter szerint ugyanakkor az sem kizárt, hogy az elkövetőnek társa van.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.