
Új tervvel állt elõ a fõváros, hogy végre elkezdõdhessen a 3-as metró felújítása. Az állomásokat egyszerûen kihagyják, maradnak olyanok, mint most. És már 40 éve...
A 3-as metró felújítását az eredeti tervek szerint már el kellett volna kezdeni, most úgy tűnik, talán tavasszal kezdődhet a munka. De továbbra sem tudni, mi készül el és mikorra.
A Magyar Nemzet szellőztette meg a legújabb tervet, hogy – kényszerűségből – lemondana a főváros az állomások felújításáról. Így sokkal kevesebbe kerülne az egész: 140 milliárd helyett 70 milliárd forintba. Ahhoz viszont, hogy az Európai Uniótól támogatást kapjon Budapest a még így is hatalmas összegre, meg kell felelni bizonyos feltételeknek. Úgy tudjuk, például ilyen feltétel, hogy akadálymentesek legyenek a megállók. Ha viszont nem újítják fel az állomásokat, akadálymentesítés sem lesz. Akkor pedig Magyarországnak kell kifizetnie mindent.
Ennek nem volna értelme
Az ötlet, hogy nem akarják felújítani az állomásokat, szakmai szempontból értelmetlen
– mondta a %Ripost% érdeklődésére Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. Ez a szervezet független a fővárostól, tagjai közlekedési szakemberek. – Egy üzemelő metróvonal egy komplex rendszer, nem lehet külön-külön kezelni például a sínpályát, a járműveket és az állomásokat.
![]()
El sem tudjuk képzelni, mi járhat azok fejében, akik ezt az ötletet kitalálták. Például az alagútban lévő főszellőzők megújulnának, az állomásokon lévők meg nem? Az állomások áramellátására maradna a már 40 éve üzemelő berendezés? A mozgólépcsők cseréje, felújítása elmaradna? Mi lenne a tűzoltórendszerekkel? – sorolta kérdéseit az egyesület elnöke.
A folytatáshoz lapozz!
Mindenesetre a kocsikat már elkezdték rendbe tenni Oroszországban. Az első szerelvény meg is érkezett már. Most utasok nélkül, homokzsákokkal telepakolva tesztelik.
![]()
Tiltakoznak a kerekesszékesek
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége közleményt adott ki, ebben azt követelik, hogy akadálymentesítsék a 3-as metrót. Ha ez nem történik meg, akkor ismét évtizedekre kizárják a mozgássérült embereket Budapest legforgalmasabb metróvonalának használatából – írják. Az egyesület szerint ráadásul az akadálymentes közösségi közlekedés megteremtése kötelező, és nemcsak a mozgáskorlátozott emberek számára fontos, hanem megkönnyíti az idős emberek, a babakocsival közlekedők és a poggyászt cipelők utazását is.
A főpolgármester széttárja a kezét
Napi 500 ezer utast szállít a metró. Ezzel nem lehet szórakozni, ezt fel kell újítani!
– jelentette ki a főpolgármester. Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján azzal magyarázta, hogy az állomások maradnak úgy, ahogy vannak, hogy nincs a felújításukra pénz.
![]()
– Egyszerűen annyira drágák az állomások felújítására beérkezett ajánlatok, hogy arra sem a fővárosnak, sem a BKV-nak nincs fedezete. Amennyiben a kormány nem segít, és nem ad több pénzt az eredetileg tervezettnél, egyszerűen nem lesz miből felújítani az állomásokat.
A metró a felújítás után biztonságos lesz. Kicserélnek mindent, ami ehhez szükséges, csak az állomásokhoz nem fognak hozzányúlni – mondta a főpolgármester, aki Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult segítségért, mert, mint mondta, eddig is segített a metrófelújítás ügyében a fővárosnak.






