RETRO RÁDIÓ

Klajkó Szandra csodabogarakat keres maga mellé: „Nem vagyok tipikus eset"

Létrehozva2025. 11. 11. 14:30

Sorból kilógó, fekete bárányokat keres a népszerű énekesnő. Klajkó Szandra elárulta, milyen emberekkel tud rezonálni.

Klajkó Szandra ízig-vérig színpadi ember: énekesként, táncosként és színészként is szerepel, a hétköznapokban pedig „boszorkányos” énjét éli meg. Mindennapjait ugyanis átszövi a spiritualitás, most pedig hozzá hasonló csodabogarakat keres!

klajkó szandra
Klajkó Szandra csodabogarakat keres maga mellé, hogy megmutassa: nincsenek egyedül (Fotó: Klajkó Szandra)

Klajkó Szandra különleges csoportot alakít

Klajkó Szandra bevallotta, időbe telt, mire helyre tudta tenni magában azt, hogy ő más, hogy mindig is kilógott a sorból. Mára ezt a „hátrányt” előnyévé tudta kovácsolni, és célja, hogy másoknak is segítsen ezen az úton.

Pár hete megfogalmaztam a családomnak, hogy sokáig nagyon egyedül éreztem magam. Amikor kicsi voltam, nem tudtam senkivel megosztani az élményeimet igazán. Vagy, ha megosztottam, nem értették! – fejtegette Szandra, majd hozzátette, volt, hogy inkább megpróbálta feladni magát, hogy beilleszkedjen, de ez magányos érzés volt számára. Idővel azonban rátalált a hozzá hasonló „fekete bárányokra”…

Az énekes-táncos sokáig kívülállónak érezte magát, de mára látja az előnyeit a különcségének (Fotó: Klajkó Szandra)

Halmozottan hátrányosak vagyunk egy olyan társadalomban, ahol az egyediség, furaság, látszat, nem igazán trendi, művészek, akik még spiritualitással is foglalkoznak, hú, de gáz... vagy egy orvos, aki a lelket is nézi, egy mérnök, aki meditál… ciki. A mindenség megértése itt nem erény, hanem szégyen. Mármint sokak szerint!” – vélekedett, majd a Ripost-nak elárulta: most egy közösséget szeretne létrehozni.

Egy különleges kört szeretnék létrehozni, ahol megnyílhatnak azok, akik hozzám hasonlóan kívülállónak érzik magukat. A korábbi LélekLazító klubomhoz hasonló energiákat, témákat, légkört szeretnék teremteni. Mindenki elmondhatja a történetét, hogy ő miben más, mint a környezete, vagy mennyiben szeretné megtörni például a korábbi családi mintákat. Az első alkalom november 30-án lesz, online, mert szeretném áthidalni a földrajzi határokat. A jelentkezők között van például, aki Mallorcáról fog bejelentkezni

– lelkesedett a korábban Kapu Tibor kilövéséről is beszélő énekesnő, aki elárulta, az utóbbi időben különösen vonzza a hozzá hasonlóan nyitott embereket.

„Mindig is művész párom volt”

„Akik nem nyitottak erre a fajta spiritualitásra, velük hiába beszélünk egymáshoz magyarul, mégis mintha különböző nyelvet használnánk. Nem is szoktam ilyenkor tovább húzni a dolgot, szeretem gyorsan tisztázni, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője” – mondta, utalva baráti kapcsolatokra, de persze szerelmi ügyekre is.

Az utóbbi időben a férfiak tekintetében is a spirituális beállítottságúakat vonzom be. De mindig is művész párom volt” mondta Veréb Tamás volt felesége. 

„Hozzáteszem, nem vagyok tipikus eset, valószínűleg nem olyan témákról fognak velem beszélgetni, mint más lányokkal. De most nem igazán van terítéken a párkeresés. Az önépítésen van a hangsúly, és csak olyan lovag jöhet szóba, aki be tud rezegni ebbe a világomba. Úgy látom, hogy sajnos a férfiak kisebb arányban »ébrednek fel«, mint a nők, akiknek megvan a hatodik érzékük. Éppen ezért külön öröm, ha látom, hogy a »Fekete bárány találkozóra« férfiak is jelentkeznek, de persze bárkit szívesen látunk!” – mosolygott Klajkó Szandra

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.