
Klajkó Szandra: „Ha lesz rá időm, castingolok majd magamnak egy herceget”
A Budapest Playhouse csapata mesevilágot tár a nézők elé. A Hamupipőke című darab premierjén Klajkó Szandra változik hercegnővé, s lapunknak elárulta, a való életben van-e hercege...
Klajkó Szandra énekes-táncosként tűnik fel legtöbbször a színpadon, ám műsort is vezet, spiritualitással kapcsolatos programokat tart, és bizony színészként is kipróbálta már magát. Most épp Hamupipőke bőrébe bújik a Budapest Playhouse társulat darabjában, s azt is elárulta, mi a helyzet azzal a bizonyos herceggel…

Klajkó Szandra szerint léteznek a csodák
„Hamupipőke karaktere gyerekkorom óta közel áll hozzám, van is egy felvétel rólam hatéves koromból, amint előadom a mese egy részletét a nappaliban” – idézte fel Klajkó Szandra. „2014-ben jelent meg az első saját klipem, amiről egy újság azzal a szalagcímmel ír, hogy: Hamupipőke várja a hercegét. Öt évvel ezelőtt pedig Iványi Árpád rendező barátom megkérdezte, nem játszanám-e el színházban a hercegnőt…” – sorolta a Ripost-nak nyilatkozva a különös mintázatot a spiritualitásra nyitott Klajkó Szandra, aki biztos vallja, mindez nem véletlen. A sor ugyanis itt még nem ért véget, az ismert mese motívumai most újra rátaláltak.
„Idén a születésnapomra augusztusban egy tök alakú bögrét kaptam az egyik barátnőmtől, még viccelődtünk is, hogy lesz-e a Tündérkeresztanyám. Ezután nem sokkal pedig a 91 éves nagypapám egy kedves tárgyát ajándékozta nekem: egy üvegcipőt, amit anno a cipőgyárban kapott búcsúajándékként. Ezután pedig néhány nap múlva megcsörrent a telefonom, Iványi Árpád hívott, hogy a Budapest Playhouse csapata felújítja a darabot, és újra számít rám… Ez a darab emlékeztet arra az önmagamra, akit olykor elfelejtek. Mert a fájdalom elrejtette, de most újra hiszek a csodákban és a varázslatban!” – összegezte le Szandra, majd hozzátette, tulajdonképpen minden nap mesevilágban érzi magát, hiszen otthona egy varázslatos kis erdőben van, a vendégei mind azt mondják, valóságos csodavilágban él.

„Ha lesz rá időm, castingolok majd magamnak egy herceget”
A szeptember 20-i, szombati premier, és egyéb teendői miatt Szandi elárulta, a való életben nem nagyon ér most rá a hercegekkel foglalkozni!
Mikor arról kérdeztük, járkálnak-e hozzá „hercegek, üvegcipővel”, azt felelte:
„Járkálnak, de ez a Hamupipőke, aki én vagyok, nincs nagyon otthon” – nevetett.
Forgatások, műsorvezetés, fellépések… Ez a mostani hercegnő folyton úton van, de ez így van rendjén. Ha lesz rá időm, castingolok majd magamnak egy herceget. De amikor meg kell érkeznie, akkor ő majd bemászik a zárt kapun is akár, és ott fog várni
– élt a frappáns hasonlattal Veréb Tamás volt felesége.

„Nem vagyok véletlenül tényleg egy hercegnő?”
A szombaton, az újpesti UP Rendezvénytérben debütáló darabról még elmondta:
„Nagyon jó a szimbiózis Iványi Árpi és köztem, ez pedig már a castingon kiderült. A meghallgatás után azt kérdezte: nem vagyok véletlenül tényleg egy hercegnő?” – idézte fel nevetve Szandra, aki Esti Laurával játssza váltásban a címszerepet, a Herceget pedig Petri Viktor jeleníti meg.
Klajkó Szandra hozzátette, szeretné, hogy ha előadásukban a Hamupipőkét látva a felnőttek és gyerekek is hinnének egy kicsit a csodákban…






