
Várandós sztárfeleséget harapott meg a strandon egy cápa
Azonnal kórházba kellett szállítani.
A korábbi New York Knicks elsőkörös draftoltja, Danilo Gallinari várandós feleségét cápatámadás érte egy családi strandolás során Puerto Ricóban.

Éppen a sekély vízben volt a Puerto Rico-i Carolina egyik településén található strandon, amikor egy cápa megharapta Eleonora Boi lábát - írja a Post.
Ez volt életem legrosszabb napja. Sosem gondoltam volna, hogy egy cápa megtámadhat, főleg úgy, hogy közel voltam a parthoz, ráadásul egy zsúfolt strandon. Szerencsére én is, és a babám is jól vagyunk
- írta Instagramon.
A pár éppen harmadik gyermeküket várja, jelenleg egy négyéves kislányt és egy kétéves kisfiút nevelnek. A sportújságírót kórházba szállították, ahol megműtötték a lábát.
A Carolina városi Rendőrség kapitánya, Rubén Moyeno szerint a nőnek nyílt sebe lett a combján. Eleonora Boi állapota ma már stabil és megkezdte felépülését a szörnyűségek után.
A minisztérium még nem erősítette meg a cápa fajtáját, dr. Nilda Jimenez, A Védett Fajok Programjának koordinátora szerint egy sor elemzésre lesz még szükségük. A két-, nemsokára háromgyermekes édesanya viccesen megjegyezte, hogy jogi lépéseket tesz a cápa ellen, mintha az állat hallgatna az ügyvédi intelemre.
A 36 éves NBA játékos, Danilo Gallinari profi karrierjét hazájában, Olaszországban kezdte, ahol négy évet játszott, mielőtt megérkezett Manhattanbe. 157 mérkőzésen lépett pályára a Knicks csapatában, majd 2025. januárjában szerződött Puerto Ricó-i Baloncesto Superior Nacional csapatához.






