
Aurelio elhagyta a családját? Nem hiszed el, kivel utazott külföldre
A valóságshow-hős május 27-én végleg szabad lett, azóta elhagyhatja az országot. Aurelio örül is a szabadságnak, el is utazott, de nem a családjával…
Mint arról mi is írtunk, a volt villalakó tavaly februárban hagyta el a börtönt, három hónappal később lekerült róla a lábbilincs is, de azt kevesen tudják, hogy egészen idén május 27-ig csak feltételesen volt szabadlábon. Aurelio mostanra teljesen szabad, alig várta, hogy elhagyhassa az országot.

Aurelio végre elhagyhatta az országot
A valóságshow győztest 2021-ben jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítélték, mert társával elrabolták egy ismerősét. Mivel korábban volt egy kábítószerbirtoklási ügye is, amiért szintén elítélték, Aurelio a két bűncselekményért összesen 3 év 5 hónapot kapott. Bevonulása után két évvel szabadult, de egészen május végéig feltételesen volt szabadlábon. De hatalmas dolog történt bent, ami megváltoztatta az egész életét. Aurelio börtön kalandjai nagyon színesek, ráadásul bent tudta meg, hogy édesapa lett, amikor szabadult, első útja a kis Szofihoz vezetett. Főállású édesapa lett, sőt, mivel kislánya anyukájával közben szerelmesek lettek, saját családja lett. A sztárapuka azóta is nagy boldogságban él szerelmével, Nikivel és közös gyermekükkel még a családi házukat is átalakította, hogy az mindenki számára kényelmes legyen.

Egyedül hagyta családját
Ráadásul egymás után két műsorban is szerepet kapott versenyzőként, először a Farm VIP-ben, majd A Nagy Duett show-műsorban, ahol Nótár Mary volt a partnere, akivel nagyon jó barátok lettek és akivel azóta ki is adták első közös dalukat. Aurelio imádta az élő adásokat és a próbákat is, még úgy is, hogy Bajáról járt fel szinte minden nap, hogy Szofinak és Nikinek ne kelljen annyit hiányolnia. Emlékezetes, hogy egyik alkalommal, mikor próbára igyekezett, kigyulladt az autója, majd pár perc alatt porig égett. Akkor is szerelme volt az, aki azonnal kocsiba ült és rohant hozzá. Ezért is meglepő, hogy Aurelio párja és kislánya nélkül hagyta el az országot. Instagram sztorija szerint Kölnbe utazott, nem is akárkivel, videójában Visváder Tamás tűnt fel. De, hogy mit csináltak együtt kint, azt egyelőre nem lehet tudni.






