Így bohóckodott a pusztító viharral Magyar Péter: Volt egy zápor! Beindult a Nemzeti Ellenállási Mozgalom.

POLITIK
Létrehozva: 2025.06.17.

„Nem érdekelt” – Cinthya Dictatort nem hozta lázba saját esküvője, már Molnár Tomi is kiakadt

A modell tavaly ősszel ment hozzá Molnár Tamás énekeshez, ráadásul nem is akárhol. Cinthya Dictator esküvője azonban nem volt olyan mesebeli, mint mindenki gondolta, megdöbbentő részletek derültek ki.

Cinthya Dictator és Molnár Tamás 2024 szeptemberében házasodtak össze egy nagyon egyedi Las Vegas-i ceremónia keretein belül. A szervezés azonban nem ment ilyen simán, a fotóművész elmondása szerint ugyanis csak Marilyn Manson koncertje hozta meg a kedvét Vegashoz.

CER_0520 Cinthya Dictator
Molnár Tamás és Cinthya Dictator tavaly kötötték össze az életüket, de a szervezést sokáig halogatták (Fotó: Czerkl Gábor)

Cinthya Dictator TikTok-oldalán mesélt követőinek a nagy nap előzményeiről, amik korántsem voltak olyan romantikusak, mint ahogy hittük.

„Én alapvetően nem voltam egy olyan ember, aki nagyon vágyott volna esküvőre, ezért eléggé halogattam is a témát. De amikor már eltelt egy év az eljegyzés után, Tomit ez egy kicsit zavarta, és azt érezte, hogy tiszteletlenség a részemről, hogy nem állok bele, és nem kezdjük el szervezni. Neki az volt a terve, hogy az A38 hajón legyen az esküvőnk, és azt szerette volna, ha Pajor Tamás ad össze minket, de az is elég sok szervezést igényelt volna” – vágott bele Cinti.

Végül amellett döntöttünk, hogy elutazunk, de még ekkor sem voltam annyira rápörögve a dologra. Ő Las Vegasba szeretett volna menni, de az nekem egy ilyen bűnös város, és nehezen tudtam elképzelni ott egy olyan tiszta dolgot, mint egy esküvő, ami a szerelmünkről, és furán hangzik, de a megtérésünkről szól. Úgy gondoltam, hogy nem ez a legjobb helyszín, de mivel annyira nem érdekelt maga az esküvő, belegyeztem

– mesélte.

Cinthya Dictator férje még a koncertjét is lemondta

Ugyan eredetileg Molnár Tamás koncertjéhez igazították a kiutazást, de Cinti kedvenc előadója mindent felülírt váratlan turnéjával.

„Marilyn Manson a legnagyobb kedvencem, mondhatni kicsit fanatikus rajongója vagyok már 8-9 éves korom óta, és egyszer csak bejelentette, hogy újra turnézni indul, ami eléggé átírta ezt a sztorit. Tominak lett volna még koncertje Budapesten, ami miatt szeptember 18-ára terveztük az esküvőt, de végül lemondta és áttettük szeptember 8-ára, a koncert miatt – árulta el.

Hirtelen nagyon meg is jött a kedvem az egészhez, így hogy összekötöttük egy Manson koncerttel és meet&greet-tel, ahova egyébként esküvői ruhában mentem

– tette hozzá.

Molnár Tamás esküvője teljesen egyedire sikerült

A sztárpár nagy napja nem a hagyományos forgatókönyv szerint zajlott, hiszen a ceremóniáról egyenesen a találkozóra siettek, ahol az újdonsült feleség legnagyobb álma vált valóra.

Reggel volt a ceremónia, délelőtt a meet&greet, ahol találkoztam vele, este pedig a koncert. Ráadásul Tomi barátjától kaptunk ajándékba egy helikopterezést, így az éjszaka közepén repültünk Las Vegas felett, zseniális volt

– mondta boldogan.

„Így végül az esküvőnk életem eddigi legszebb napja volt, és nagyon örülök, hogy nem úgy értelmeztük, ahogy „kell”, hanem egy saját, személyre szabott ceremóniát találtunk ki. És azt még hozzátenném, hogy Las Vegas most már teljesen más színben tűnik fel a szememben, és a kedvenc helyem lett” – vallotta be.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek