RETRO RÁDIÓ

Ez van most Fekete Lászlóval

K. G.
Szerző
K. G.
Létrehozva2025. 05. 01. 08:30

A Tisza-tó partján igazi erőünnep készül szombaton, ahol nemzetközi versenyen mérik össze tudásukat a legerősebbek. Fekete László a saját álmait valóra váltva most a jövő bajnokaiért dolgozik.

A sportos életmód és a fizikai erő ünnepe várható ezen a szombaton Tiszafüreden, ahol nemzetközi erősember-versenyt kerül megrendezésre – nem is akárki szervezésében. A legendás magyar sportoló, Fekete László és Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre a Mokka című műsor vendégeként számoltak be az esemény részleteiről. A verseny célja egyértelmű: megtalálni a legerősebb embert.

Fekete László
Fekete László hálás, hogy a helyiek nyitottan fogadják az eseményt a városukban Fotó: Vadnai Szabolcs

Fekete László: „Pár grillcsirkét kiégetnek magukból

Fekete László nemzetközi versennyel várja a résztvevőket a Tisza-tó fővárosaként is ismert Tiszafüreden, ahol magyar, szlovák és román sportolók mérik össze az erejüket. Ez az esemény nem csupán egy verseny, hanem látványos közösségi program is, hiszen vásárral egészül ki, így az egész család számára élményeket kínál. A polgármester szerint Tiszafüred sportos városként büszke arra, hogy otthont adhat ennek a különleges rendezvénynek, amely az év első nemzetközi megmérettetése az erősport világában.

Régóta dédelgetett álmom volt, hogy ezt a rangos versenyt Tiszafüreden rendezhessem meg. A program rendkívül izgalmasnak ígérkezik: a sportolók különböző versenyszámokban mérik össze tudásukat és kitartásukat. A jól ismert és közkedvelt kőgolyóemelés, súlycipelés lépcsőn, valamint a brutális koffer cipelés – ahol két darab 150 kilós súlyt kell 50 méteren keresztül vinni – emellett egy 15 méteres munkagép-húzás is vár rájuk. Pár grillcsirkét kiégetnek magukból, mire vége lesz a versenynek” – fogalmazott mosolyogva Fekete Laci.

A 67 éves sportember ma már kevesebbet szerepel nyilvánosan, de jó erőben van, és szívesen szervez eseményeket. Hozzátette, különösen meghatotta, hogy a szervezés során mennyi támogatást kapott.

Azt hiszem, hogy az én személyemet tisztelik az emberek, azt, amit és ahogyan elértem. Rettegtem, hogy hogyan áll össze a költségvetés, de a szponzorok, a helyi vállalkozók és a szervezők is mellém álltak. Le a kalappal, nagyon pozitív élmény.

Az tiszafüredi verseny különösen fontos állomása lesz azoknak, akik nyáron a világbajnokságon is rajthoz állnak. Fekete Laci kíváncsian várja, hogy mennyit fejlődtek a versenyzők a legtutóbbi találkozás óta.

Tiszafüred tehát nemcsak a Tisza-tó kapuja, hanem ezen a hétvégén az erő és a kitartás helyszíne is lesz.

Erösember verseny-14
Fontos számára, hogy nyomon kövesse a hazai és határon túli versenyzők sportkarrierjét Fotó: Németh András Péter/Mediaworks Archív

A világrekorder erősember most a jövő bajnokait támogatja

Fekete László rekordok sorát döntötte és ereje hosszú éveken át lenyűgözte a közönséget. Nem csupán hazai szinten, hanem nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket ért el: már 1985-ben világrekordot állított fel malomkőhajításban – ez volt az első Fekete Laci rekord, amit aztán még számos további követett. Ő volt az első magyar, aki a natúr erősember sportban profi szintre jutott. Fekete László gyerekei szintén az erősportban aktívak, de különböző utakon járnak. Miklós a médiában is jelen van, míg ifj. Fekete László inkább a versenyszervezésre és az utánpótlásra koncentrál.

A legenda pályafutását 62 éves korában, orvosi és baráti tanácsra fejezte be, de az erősember sport iránti elkötelezettsége tovább él benne. Most az a célja, hogy az új generációk számára is biztosítson olyan platformot, ahol megmutathatják az erejüket és fejlődhetnek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.