
Nem látsz ma ennél cukibbat: húsvéti nyúl volt Vajna Timi kisfia, Ben
A csöppség a hófehér kis szerelésében nem is lehetett volna aranyosabb.
Hatalmas meglepetésként jött Ráthonyi-Palácsik Tímea rajongói számára a hír az év elején, hogy Andy Vajna özvegye anya lett. Egy ország követte a küzdelmét azért, hogy teljesülhessen a vágya. Ben végül béranya segítségével született meg, aki mellé időközben újabb áldás érkezett családba: kiderült ugyanis, hogy megannyi sikertelen mesterséges megtermékenyítés, műtét és vetélés után sikeresen beágyazódott egy embrió és Tímea maga is várandós.

Ennek kapcsán az Amerikában élő boldog kismama nemrég meg is osztotta: immáron a harmadik trimeszterben jár, amiért rendkívül áldottnak érzi magát. Ezt követően pedig azt is elárulta, Ben már három hónapos. Most pedig, húsvét alkalmából egy olyan videót közölt, amin a csöppséget egy hófehér, kötött ruhácskába öltöztette, amihez egy ugyanilyen anyagból készült sapkácska és babacipő is járt. A bolyhoknak és a nyuszifüleknek hála a kis Benből gyakorlatilag cuki húsvéti nyuszi lett.
Milyen drága, pici, csodaszép kis nyuszikád van
– írták is neki rajongói a videót látva.
Nagyon édes ez a nyuszika
– jegyezték meg sokan.
Timi tündéri videója Benről IDE KATTINVA nézhető meg.







