RETRO RÁDIÓ

Curtis már viccet tud csinálni drogbotrányából

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2024. 12. 07. 07:00

Annak idején koránt sem volt tréfa a népszerű rapper drogfüggősége, ami kis híján a karrierjébe került. Curtis azonban felállt, leszámolt a drogokkal és végül alaposan beintett mindenkinek, aki már tort ült a bukása felett.

Aligha kell ékesebb bizonyíték arra, hogy Curtis legyőzte saját démonjait, minthogy ma már képes amolyan görbe tükörként maga elé tartani a múltját. Ma már szinte szó sem esik arról az időszakról, amikor Curtis még aktív drogfogyasztóként saját démonjaival küzdve, hol megjelent a fellépésein, hol pedig elfelejtett elmenni.

Curtis
Curtis meglepő videóval rukkolt elő (Fotó: Facebook)

Hat év telt el Curtis drogbotránya óta

Mint ismeretes, hatalmas balhé kerekedett abból, hogy a rapper nem érkezett meg 2018 nyarán a Szegedi Ifjúsági Napokon tartott koncertre, ahol végül Majka bejelentette, elválnak útjaik. Curtis ekkor bevonult egy rehabilitációs intézetbe, ahol sikerült leszámolnia a drogmámorral. Később még kibékült egymással a két fenegyerek, de a béke nem tartott sokáig. Curtis maga döntött úgy, hogy szeretné a saját útját járni és az idő őt igazolta. Ma már önállóan, saját jogán az ország egyik, ha nem a legelismertebb rappere és karrierje töretlenül ível felfelé.

Curtis
Curtis porozásáról kiderült, hogy csak az edzéshez használt csodaszerről van szó (Fotó: Facebook)

Curtis videón csinált viccet a múltjából

Curtis, talán ezért gondolta, hogy ma már akár viccet is csinálhat élete mélypontjából. Mert önmagát kigúnyolja, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűri el. No, de térjünk rá az öniróniával teli videóra, melyen az látszik, ahogy Curtis bőszen húzogatja az „utcákat” mintha csak egy nagy kupac kokaint igyekezne kiporciózni. Ezen a ponton belép egy figura a szobába és kérdőre vonja a rappert, aki természetesen csak az edzés előtti étrend-kiegészítővel játszotta el, mintha…

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.