RETRO RÁDIÓ

Ezért kért bocsánatot Caramel a feleségétől a Megasztárban

WB
Szerző
WB
Létrehozva2024. 09. 22. 20:35
Frissítve2024. 09. 22. 20:42

Caramelt úgy összezavarta zsűritársa, hogy még a feleségétől is elnézést kért.

Sokan vannak, akik azért jelentkeznek a Megasztárba, mert azt hiszik, rendkívül tehetségesek. Többük rendkívüli magabiztossággal érkezik a válogatóra. Őket a zsűritagok ámulattal vegyes borzongással nézik. Így volt ez egy hölggyel, aki Alicia Keys Fallin' című dalával állt az ítészek elé.

Olyannyira sokkolta őket a produkció, hogy Caramelben még az is felmerült, ismeri-e egyáltalán a dalt a versenyző. Ritkán fordult elő, hogy valaki második esélyt is kapjon, de most Rúzsa Magdi úgy döntött, a hölgy kérésére újra nekivághat a produkciónak. Mindhiába, a döntés végül picit sem volt nehéz a zsűri számára.

"Summázom, hogy ez egy nem" – mondta határozottan Caramel, akit egy pillanat alatt sikerült zavarba hoznia zsűritársának, a Halott Pénz zenészének. 

Megasztár

Úgy értettem, azt mondod, hogy sunázom. Egy percig nem tudtam utána megszólalni. 

Tényleg ezt mondtad, Caramel?" – tette fel a kérdést Dávid. Persze a többi ítész is azonnal Marsalkó mellé állt, Rúzsa Magdi is hozzászólt a történtekhez, és megerősítette Dávidot, hogy ő is így hallotta, amivel teljesen elbizonytalanították Caramelt.

"Most már ne zavarjatok össze. 

A feleségemnek üzennék, tudom, hogy ma a kanapén kell aludnom, de Bogár, nem gondoltam komolyan. Bocsáss meg. 

Találkozzunk a szökőkútnál" – mondta nevetve az énekes.
 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.