RETRO RÁDIÓ

Brutális higiéniai körülmények között kellett forgatni az Ázsia Expressz helyszínein

Létrehozva2024. 09. 29. 16:00

Dübörög az ország egyik legnézettebb reality-je, Ördög Nóra és családja pedig folyamatosan közzéteszi a jobbnál jobb kulisszatitkokat. Az Ázsia Expressz forgatásán olyan nehéz higiéniai körülmények között kell dolgozniuk a stábtagoknak, amelyekről keveset látunk.

Az Ázsia Expressz 5. évadja javában zajlik, most pedig sorra látnak napvilágot a korábbi kulisszatitkok, többek között például az, hogy a helyi higiéniai körülmények közel sem olyanok, mint amilyeneket itthon megszokhattunk.

Ázsia Expressz
Ázsia Expressz 2024: Ördög Nóri nagyon távol került a színpadi és európai körülményektől a forgatások alatt (Fotó: Nagy Zoltán)

„Szalvétával se”

Ördög Nóra és Nánási Pál az első évadnál, 2017-ben indította el Nánázsia elnevezésű vlogjukat, hogy ne csak megörökítsék, hanem közzé is tegyék az átélt kalandokat és emlékeket. Ennek köszönhetően a távoli ország olyan részeit is megmutatják a nagyközönségnek, amelyeket egyébként a műsorban nem láthatnánk. Nóri például több alkalommal készített olyan felvételeket, ahol kígyóval találkoztak, vagy csótányokkal, gekkókkal a szállásukon, illetve olyan nyilvános helyeket is megmutatott, ahol erősen komfortzónán kívül kellett a mosdót használniuk. A vécék európai szemmel nézve gyakorlatilag olyanok, mintha évek óta nem használta volna őket senki, koszosak és elhanyagoltak, kézmosási lehetőség a legtöbb helyen nincs, toalettpapír is csak elvétve. Sok helyen még öblítési lehetőség is csak egy vödörnyi vízzel és kancsóval lehetséges. S bár nem várható el egy nyilvános toalettől, hogy otthoni körülményeket hozzon, a kontraszt még ezt figyelembe véve is óriási.

És akkor hogyan mosnak az Ázsia Expressz forgatásán?

A stáb hat hétig tartózkodott kint Délkelet-Ázsiában, ennyi ruhát pedig nyilván nem visznek magukkal, tehát valahogy meg kell oldani a tisztítást. Ördög Nóri egy korábbi videójában elárulta, hogy van egy mosodai zsák, amit bizonyos napokon kapnak, előtte pedig jelzik is, hogy mely napokra várható, ebben lehet leadni a ruhákat. Egyes szállodákban ugyanis le lehet adni a mosnivalót, elviszik és tisztán hozzák vissza a ruhákat, de ezt értelemszerűen csak azokon a szállásokon lehet megtenni, ahol legalább két éjszakát eltöltöttek, hogy legyen idő elvinni a szennyest. 

Kollégáink is megtapasztalták

Korábban már írtuk, hogy az Ázsia Expressz forgatásán munkatársaink is kint jártak és rendkívül színes, több esetben szagos fotóval számoltak be a tapasztalatokról. Sajnos a kinti higiéniai körülmények őket is megviselték, egyik kollégánk például a hazafelé vezető repülőúton rosszul lett, és a landolás után mentővel szállították kórházba.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.