tóth gabi
Plasztika és szerkesztő programok, manapság szinte minden celeb él ezekkel a lehetőségekkel. Voksán Virág a jelek szerint túlzásba esett: retus nélküli fotóján sokan fel sem ismerték.
A mai világban már szinte senki sem oszt meg a közösségi oldalain fényképet anélkül, hogy egy kicsit ne retusálná, szerkesztené meg. Pillanatok alatt lehet javítani a vonásokon, méreteken. A sztárvilágban pedig mintha egyenesen kötelező lenne „szabályosabb" arcot és teltebb idomokat kanyarítani maguknak. Előfordul, hogy emiatt aztán élőben, vagy egy valóban retus nélküli fotón pedig fel sem ismerni az adott celebet. Így járt most Voksán Virág is.
Egy fórumon osztott meg egy felhasználó egy fényképet, amin a sztár-DJ, Voksán Virág bulizik a barátaival. A lemezlovas nemcsak a szerkesztőprogramokkal turbóz a kinézetén, de láthatóan plasztikai műtéteknek sem mondott nemet az elmúlt években és nyilvános megjelenésein erősen sminkel is. Épp ezért lepett meg sokakat, mikor retus nélkül, minimális sminkben, hétköznapi ruhában látták viszont őt.
„Felismerhetetlen. Legalább a harmadik új arca van”, „Melyik ő? Mióta új feje van, én nem ismerem fel” – vagdalóztak a rosszakarók, míg sokaknak tetszett, hogy végre egész természetes valójában láthatják a kutyamániás családanyát.
„De ezen a képen tök szép szerintem, sokkal jobb, mint az agyon faceappolt képei”, „Fú mennyivel szebb így, mint a puma-vadmacska-amazon asszonyosra szerkesztett képein” – érveltek többen is.
A dögös lemezlovas nemrég a Ripostnak elárulta:
„Elégedett vagyok egyelőre azzal, amit viszontlátok a tükörben. De szeretnék majd nagyobb ciciket. Ugyanis az implantátumok 16 éve vannak bent, ilyenkor már érdemes őket cseréltetni akkor is, ha nem okoznak semmilyen problémát. Ha pedig kés alá fekszem, mivel a bőröm az idővel és a két terhességemmel azóta tágult, valamivel nagyobb méretűt szoktak berakni, ez pedig nekem sincs ellenemre. Mostanra kezdem megtalálni igazán önmagam, azt is, hogy mi áll jól” – árulta el Virág, aki fogszabályzó felrakásán is gondolkozik.