tóth gabi
Úgy tűnik, újabb celeb próbál szerencsét az alkalmazás segítségével. Kékesi Gábor a profilja alapján leginkább alkalmi kapcsolatot remél...
Igéző kék szemek és magabiztos mosoly - azt gondolnánk, hogy a nemrég 40. születésnapját ünneplő Kékesi Gábor gyakorlatilag bárhol tud ismerkedni és a legszebb hölgyek keresik a társaságát. Ez azonban mégsem annyira biztos!
A Ripost egyik - a jelek szerint szingli - olvasója ugyanis nem máshol bukkant rá a 200 első randiból is ismert színész adatlapjára, mint a Tinder nevű, roppant népszerű társkeresőn, ez pedig némiképp megdöbbentette.
„Igazából csak viccből mentem fel pár percre a Tinderre, vagyis úgy voltam vele, nincs vesztenivalóm. Kisvártatva megláttam egy ismerős arcot. El kellett gondolkodnom, majd rájöttem, hogy bizony, ő Kékesi Gábor, néhány sorozatban már láttam őt, és nemrég olvastam, hogy a színészkedés előtt légiutaskísérőként dolgozott. A magam részéről már az is meglepett, hogy Kékesi Gábor szingli, mert hát, valljuk be, meglehetősen jóképű. Eleinte még az is megfordult a fejemben, hogy valaki visszaél a fotóival, aztán megpillantottam a neve mellett a kis kék pipát, ami ugye azt jelenti, hogy hitelesített a profilja. Sok szerencsét neki a párkeresés rögös útján” - ecsetelte olvasónk.
Kékesi Gábor profiljából bizony az is kiderül, hogy leginkább alkalmi kapcsolatot, románcot keres, de attól sem zárkózik el, hogy a Tinder segítségével ismerje meg azt a nőt, akire egész életében várt.
Az elmúlt időszakban mintha elszaporodtak volna a hírességek az ismert társkeresőn, rácáfolva arra a teóriára, mely szerint celebként sokkal könnyebb ismerkedni. A Doktor Balaton sármos színésze, Mészáros András szintén regisztrált a tűz emojival fémjelzett applikációra, de nemrég az is kiderült, hogy Nagy Balázs és Barabás Kiss Zoltán is aktív az említett felületen.
Olyan is előfordul persze, hogy a kevésbé magabiztos, mégis szerelemre szomjazó illetők a sztárok fotóit lelopkodva vágnak bele a vadászatba. Schmuck Andor is így járt, pár éve az ő esküvői fotójával csajozott valaki a neten.