RETRO RÁDIÓ

Merre húznád? Szakítása után ismert társkeresőn tűnt fel a TV2 sztárja

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2024. 08. 22. 16:00
Frissítve2024. 08. 22. 16:11

A Metropol néhány hete számolt be arról, hogy az egykori teniszező ismét a szinglik csapatát erősíti. Noszály Sándor a jelek szerint nem sokáig szeretné fenntartani ezt az állapotot.

Lányok, eljött a ti időtök! A Metropol elsőként számolt be arról augusztus 2-án, hogy a jelek szerint Noszály Sándor váratlanul szakított fiatal szerelmével, a szemrevaló Bánhegyi Amelitával, aki korábban több szépségversenyen is indult.

Noszály Sándor
Noszály Sándor a Tinderen keres társat (Fotó: Markovics Gábor)

Bár az egykori Nagy Ő nem tartozik azok közé a hírességek közé, akik romantikus fotókkal árasztják el a közösségi médiát és nyilvánosan zengenek ódát a kedvesükről. Ezért az egykori teniszező mindössze néhány képpel tudatta még tavasszal, hogy foglalt a szíve, a gyönyörű modellel pedig Spanyolországban élvezik a kapcsolatuk első fázisát. Az első képen meghitten ölelkeztek a tengerparton, a másodikon kézen fogva sétáltak, úgy tűnt, nagy a szerelem kettejük között.

Ezeket a képeket azonban már hiába keressük az egykori Noszály Sándor Instagram-oldalán, ugyanis szőrén-szálán eltűntek. Sőt, ez még nem minden! Az is roppant aggasztó, hogy Noszály és Amelita már nem is követik egymást a népszerű közösségi oldalon. 

Mintha soha nem is ismerték volna egymást!

A TV2 sztárja ismert társkeresőn próbálkozik

Nos, a jelek szerint a Dancing with the Stars-ban is feltűnt sármőr nem szeretne sokáig a szingli férfiak ligájába tartozni. A Ripost egyik olvasója ugyanis nem máshol "futott vele össze", mint az egyik legnépszerűbb társkeresőn, a Tinderen.

Bár azt nem tudni, hogy jobbra húzta-e a teniszpályák ászát, portálunknak beszámolt a nagy felfedezésről.

Mit ne mondjak, őszintén meglepődtem, amikor szembejött a Tinderen Noszály Sándor.

„Jóképű férfi, komoly egzisztenciával, nem gondoltam volna, hogy úgymond rászorul a netes társkeresésre. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy nehéz olyan nőt találnia, aki nem a népszerűsége miatt keresi a társaságát. Az is fontos, hogyha jól láttam, a profilja hitelesített, szóval valóban ő regisztrált” — morfondírozott olvasónk, aki hozzátette, hogy a profilja alapján Sándor komoly kapcsolatot keres.

Noszály Sándor, TV2
Noszály Sándor párja szakított a Nagy Ő-vel, a TV2 sztárja most Tinderen próbál szerencsét (Fotó: Tinder)

Noszály Sándor korábban is feltűnt már az említett társkeresőn

A vörös rózsákkal hódító, egykori Nagy Ő már korábban is próbálkozott az említett platformon jelen lévő hölgyek szívének becserkészésével. Akkor a hot! szerkesztőségébe juttatott el valaki egy képernyőfotót Noszály tinderes jelenlétéről, ő pedig szűkszavúan csak ennyit mondott a témában.

Rajta voltam a Tinderen egy darabig, de már egyáltalán nem használom. Nem ma volt, az biztos

– reagált Sándor idén márciusban.

Vajon most sikerrel jár a facér sármőr?

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.