tóth gabi
Újabb nótával jelentkezett a rapper, ám a netezőknek feltűnt egy érdekesség is... Nem csak a dal szövege ütötte meg sokak fülét, hanem az is, hogy G.w.M mellett egy ismerős női hang is felcsendült.
G.w.M csak úgy ontja magából az újabbnál újabb dalokat. Ezúttal "Fizetős csaj" címmel harangozta be a legfrissebb nótáját, amit T-Boss-szal készített, ám a netezőknek több dolog is megütötte a fülét, miközben a remekművet hallgatták. Elsősorban az vetett fel kérdéseket bennük, hogy ki lehet az a lány, aki az elején énekel, illetve a dal szövege is magyarázatra szorul pár ember szerint.
Kezdjük azzal, hogy kihez tartozhat a női hang, tekintve, hogy mennyire ismerős sokaknak... Nos, bár nincs megjelölve a leírásban senki, ha tippelnünk kellene egyet, akkor simán lehet, hogy Kulcsár Edinához tartozik. Ha pedig ez így van, akkor kijelenthetjük, hogy két év után újabb dallal jelentkezett a szépségkirálynő.
Edina első önálló muzsikája még 2022-ben debütált Egyetlen szó címmel, és arra volt hivatott, hogy beindítsa a sztáranyuka énekesi karrierjét. Éppen ezért furcsállta mindenki, hogy miért nem jelent meg azóta más szerzemény tőle, hiszen ezt is 2,5 millióan nézték meg. Igaz, a kommenteket kikapcsolták, mert kapott hideget-meleget.
Térjünk azonban vissza a jelenbe és Fizetős csaj című számhoz. A nóta szövege ugyanis magyarázatra szorul. Az első pár sor ugyanis így hangzik:
Más volt, mint amire gondoltam. Szép, de a rosszabbik fajta, egy fizetős csaj. Másnak gondoltam, belebotlottam. Testvér, magamat romboltam, mert ez egy fizetős csaj.
Bár nem tudjuk, kiről szól a dal, sokak szerint eléggé rosszkor időzítették G.w.M-ék a megjelenését, hiszen a rapper felesége nemrég tett vallomást a nagy "dubajozós perben"...
„Nem tartom túl jó ötletnek, hogy ilyen dalt jelentet meg G.w.M, mikor a feleségét nemrég hallgatták meg a bíróság előtt. De kinek mi...” - írta valaki, s bár érdemi hozzászólás nem érkezett, G.w.M-ék is jobbnak látták, hogy kikapcsolják a hozzászólásokat a zenénél.