HŰHA

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.05.30.

Ez ütős lesz! Visszatér a Big Brother világbajnok „verőlegénye”

Vastagon túl van már a negyvenen az egykori szívtipró, aki a TV2 emblematikus jelenvalóságában tűnt fel, valamikor az özönvíz előtt. Popey most gőzerővel edz és „üt össze” nála jóval fiatalabb harcosokkal, hogy legalább egy nyert meccsel köszönhessen be ismét a honi kick-box világba.

A küzdősportszerető magyarok számára sokat mondhat Szabadi István neve, de a sokszoros magyar és kétszeres világbajnok mégis a becenevén híresült el igazán. Ő Popey, a Big Brother 2002-es, első szériájának játékosa, aki most visszatér a ringbe, hogy 46 évesen újra kipróbálja magát a seniorok között. Hogy mi történt vele a kick-box sikerek és a valóságshow-hősködés után, arról most a Ripostnak mesélt.

Popey
Popey megkapta az orvosi engedélyt Fotó: Facebook

Egykori tanítványa lett a legeredményesebb

1984-ben, hatévesen kezdtem a küzdősportot és akkoriban ragadt rám a Popey név, ami máig elkísért és már velem is marad. Nyolcévesen lettem először országos bajnok és ezt a címet tizenkét éven át őriztem is. Közben voltam Európa- és világbajnok, és sikeresen kacsintottam ki a karate világába is

Harminc évet versenyeztem és ezalatt átestem hét térdműtéten és összesen tíz csavar van a testemben, három helyre elosztva, de a győzelmeim minden fájdalomért kárpótoltak.

„Miután abbahagytam a versenyzést, edző lettem és megalapítottam Röszkén a Popey Teamet, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik tanítványom például elnyerte a legeredményesebb női versenyző címet” – kezdte történetét István, vagyis Popey, aki éppen egy súlyos sérüléséből lábadozott, amikor 22 évvel ezelőtt meglátta a Big Brother felhívását.

Popey
Popey nem csak a ringben, de a cukrász műhelyben is megállja a helyét Fotó: Facebook

Ha nem az edzőteremben van, akkor tortákat süt Popey

Éppen nem volt térdszalagom és nem tudtam versenyekre menni, illetve szingli voltam, ezért jelentkeztem a műsorba. Abban bíztam, hogy az alapvetően nyugis természetemnek jó lesz a Big Brother és tulajdonképpen így is lett, bár éppen ez a nyugalom lett aztán a ”vesztem”, hiszen nem voltak hangos vitáim a házban. Meg is kaptam, hogy szürke egér vagyok. A műsor után kicsit visszatértem a versenyzéshez, illetve utazgattam és rengeteget túráztam a világban. Közben pedig csendben letettem a cukrászmesteri vizsgát és ma is oktatóként tevékenykedem a családi cukrászdánkban, amit negyven éve viszünk. Főként formatortákat készítek és tulajdonképpen elégedett is vagyok az életemmel, de arra jutottam, hogy van még pár évem, amit még meghúzhatok, ezért úgy döntöttem, hogy visszatérek a kick-boxhoz” – magyarázta a sportember, aki egyébként több mint két évtizede bíróként is jelen van választott sportágában, így tisztában van vele, hogy 46 évesen mire számíthat majd a közelgő világkupán.

Egy-két nyert meccset behúzhatok”

Valahogy most is úgy álltak a csillagok, hogy eljött az ideje a régen tervezett visszatérésnek. Most heti három alkalommal járok le edzeni és kezdem magam úgy érezni, mint tinikoromban. Lelkes és izgatott vagyok, illetve látványosan javul az erőnlétem is. Azt remélem, hogy a 29. Hungarian Kickbox World Cup-on egy két nyert mecset behúzhatok. Különösen úgy, hogy az elsőt megnyertem…” 

Egyébként a huszonöt éves ifjú titánok nagyon vigyáznak rám az edzéseken. Érzem a tiszteletet, ami nagyon jólesik.

„Nem beszélve arról, hogy ezek a srácok bivalyerősek, én pedig próbálok helytállni velük szemben” – zárta nevetve Szabadi István Popey, akinek innen is kéz és lábtörést kívánunk a megmérettetéshez. Na, nem úgy...

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek