HŰHA

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.04.18.

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

A korábbi valóságshow-szereplő bízik, hogy ő is képes lesz pénzt keresni a TikTokon. Egyelőre úgy tűnik, hogy Cristofel kénytelen lesz valódi munkát végezni, ha szeretné kifizetni a számláit.

VV Cristofel élete szinte biztosan nem úgy alakult, ahogyan azt tervezte. Ő ugyanis hírnévre, sikerre és persze az ezekkel járó bevételre számított, amikor annak idején elhitte, hogy van esélye felnőni mondjuk Majkához, Baukó Évához, Joung G-hez, vagy éppen Molnár Anikóhoz. A számításába akkor csúszott hiba, amikor összemérte ütőerejét a szintén villalakó barátnőjével, aki fel is jelentette a bántalmazásért.

VV Cristofel
Cristofel simán elhiszi, hogy pénzt ér, ha élő videóban eszeget (Fotó: YouTube/Frizbi TV)

Cristofel továbbra is kispadon

A kubai származású híresség nyolc év hallgatás után újra megpróbál visszatérni a köztudatba. Ehhez Hajdú Péter Frizbijét választotta első körben, de a műsor nem hozta meg a várt sikert, vagyis Cristofel anyacsatornája nem halmozta el műsorajánlatokkal az egyébként taxisként dolgozó srácot. Pedig ő nagyon szívesen bokszolna havi kétmillióért, amit éppen egy TikTok élőzése során említett meg magából kikelve. Ezzel pedig el is érkeztünk az egykori villalakó újabb visszatérési kísérletéhez, azaz a TikTokhoz, ahol hősünk párbajokkal igyekszik némi pénzt kicsikarni csekély számú követőjétől.

Ezek a bejelentkezések semmilyen érdemi információt nem tartalmaznak, csupán arról van szó, hogy az „ellenfelek” biztatják saját táborukat, hogy küldözgessenek nekik, különböző értékű ajándékokat, amelyeket aztán pénzre válthatnak. Cristofel a kuncsorgásra épített karrierje elején jár, vagyis rutintalanul kéreget, így nem igazán tudja lenyomni ellenfeleit, de az önmagába vetett hite erősebb a realitásérzékénél, így küzd, mint malac a jégen. 

Ha Cristofel épp nem taxizik, a neten tarhál ajándékokat (Fotó: TikTok)

Hadd menjen! Hadd menjen! Gyerünk gyerekek! Van kesztyűtök, vagy ilyesmi? Dobjuk be! Toljuk meg!

hangzott Cristofel buzdítása egy egyébként nagyon csúnyán elveszített párbaj alatt. A szókincs később sem gyarapodott, amikor a híresség egy énekes sráccal mérte össze „erejét”. „Gyerünk gyerekek, nyomjuk meg! Hiszek bennetek! Tomi 146-ot meg kéne keresnünk, hogy egy kicsit toroljunk!” – kérte „csapatát” a korábbi villalakó, aki ebben a „küzdelemben” is rútul elvérzett. A követői egyébként itt már kaptak is valamit a pénzükért, hiszen kedvencük elropogtatott egy kis csipszet csámcsogva, cuppogva… Harmadik nekifutásra egy hölgyet választott párbajpartnerül, de itt is alulmaradt. Mindezt egy Reddit felhasználó szúrta ki és tette közzé egy rövid videó formájában.

 

origo.hu

Pokoli, élhetetlen világ lesz a Földön

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

vg.hu

Sorkatonaság: ki és hol kerülhet sorra Európában?

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

vg.hu

Lázár János minisztériuma írásba adta: megemelik a megengedett legnagyobb sebességet az egyik fontos főúton

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Szabó Zsófi mellei majdnem kiestek a helyükről, úgy feszült rajta a ruha

HŰHA

Ez ütős lesz! Visszatér a Big Brother világbajnok „verőlegénye”

HŰHA

„Nincs melegvíz, hűtő, klíma” – aggasztó helyzetbe került Polgár Kriszta és családja

HŰHA

Rafinált trükkel próbálnak további pénzeket lehúzni a hétvégi Azahriah koncertekről