tóth gabi
Láncokkal rögzítették a kereszthez Varga Viktort, akinek még töviskoronát is tettek a fejére, mint Jézusnak.
Varga Viktor szerint a világ első szuperhőse Jézus Krisztus volt, már csak ezért is szeret a bőrébe bújni. Az extravagáns énekes a Nemzeti Lovas Színház megkeresésére éppen ezért is igent mondott, és ő lett a főszereplője a Jézus Krisztus Szupersztár című darabjuknak. Viktor annyira szereti ezt a szerepet, hogy az előadásokon kívül is szívesen magán hagyja jelmezét…
Az énekes saját bevallása szerint szabad lélek, utálja, ha beskatulyázzák, vagy ha be akarják állítani a sorba. Ezért gyakran, ami számára normális, az a legtöbb ember számára polgárpukkasztó. Mindenesetre az biztos, ha Istent nem is játszik, Jézust igen.
Legalábbis a Pintér Tibor nevével fémjelzett Nemzeti Lovas Színház darabjában, a Jézus Krisztus Szupersztárban, amiben ő alakítja a főszerepet. Varga Viktor azt se bánja, hogy szerepe szerint keresztre feszítik. Legutóbb Tenya 50. születésnapján bújt Isten fiának jelmezébe, ahová annyira sietett, hogy már indulás előtt magára öltötte a köpenyt. Készített is magáról egy fotót a Mustángjában, amihez csak annyit írt:
„Jézus nem tud elkésni”
Úgy látszik engem mindig keresztre feszítenek
– mondta nevetve lapunknak Viktor. „A házam rendbetétele közben gyakoroltam a musical nagy dalát, amit Tenya születésnapján énekeltem. Ez egy nagyon nehéz dal, de nagyon szeretem!”
A koronavírus miatti bezártságban bizarr alkotást készített, aminek a „római kaotikus katolikus főpap-császár vért” nevet adta.
„Azért kaotikus, mert valójában Jézus volt az első szuperhősünk, mégsem tudott igazán sztár lenni a rómaiak idején. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha máshogy alakul a történelem, és ő nem egy áldozat lesz, hanem egy hős. Mint ahogy most az emberiség is egy áldozat lett a koronavírus miatt, pedig amúgy élhetnénk ugyanazt a boldog életet, mint eddig”
- mondta akkor a Ripost-nak.