tóth gabi
Nem az első eset, hogy alkata miatt kényszerül magyarázkodásra Marsi Anikó.
Néhány nappal ezelőtt bejárta a világhálót Marsi Anikó egyik fotója, mely kapcsán sokan azt találgatták, hogy a TV2 híradósa terhes-e vagy sem. A Tények műsorvezetője egy kék, testhez simuló ruhát viselt, ám úgy tűnik, a csatorna stylistja nem túl előnyös szettet választott a híradósnak. Ugyanis a ruha sokkal jobban kiemelte alakját, így a hasát is, mint azt kellett volna. Ahogy az lenni szokott, sokan kihasználták a helyzetet, és éles kritikával bírálták a külsejét, míg mások gratuláltak neki a vélt várandóssága kapcsán. Sőt sokaknak eszébe jutott a tévés fájdalmas időszaka is, amikor pár hónappal ezelőtti elvetélt.
Nehéz eldönteni, hogy ilyen esetben melyik döntés a jobb: hallgatni – mert előbb utóbb úgyis elcsendesül a hír – vagy épp ellenkezőleg, reagálni a pletykákra. Anikó az utóbbi mellett döntött, és frappánsan fogalmazta meg gondolatait az Instagram-oldalán. A híradós vasárnap este egyértelműen leszögezte posztjában, nem vár babát. Saját bevallása szerint csupán arról van szó, hogy a pluszkilók deréktájt, azaz a hasán jelennek meg, amit ezúttal is a ruha és egyben a kamera hangsúlyosan kiemelt. A 48 éves sztár egyben azt is kiemelte, már elkezdett dolgozni az „ügyön”, és ahogy eddig is a futás az élete része volt, ezután sem fog az edzés háttérbe szorulni.
Azon túl, hogy egy hölgyet tiszteletlenség a testalkata miatt bírálni, pláne tavalyi fájdalmas vetélése miatt azt találgatni, vajon újra gyermeket vár-e. Már csak azért sem, mert rengeteg olyan nő van, aki mindent megtesz a gyermekáldásért, mégsem sikerül teherbe esnie. Szóval, ez még mindig egy nagyon kényes kérdés, bár Anikó erről is őszintén beszél, amikor spontán esett teherbe Gyarmati Gábortól, vagyis férjétől, ám kilenchetesen elvetélt.
„Úgy döntöttünk, sem ellene, sem érte nem teszünk extra erőfeszítéseket. Nem akarunk hormonokat. A Jóistenre bízzuk az ’ügyet’, és élünk boldogan a sok gyerekünkkel” – mondta el akkor a 47 évesen a híradós, arra utalva, hogy újabb gyermekáldás nélkül is boldogok.