Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
3 hónapja

Less be Marsi Anikó és férje szerelmi fészkébe!

Marsi Anikót és Gyarmati Gábort több minden köti Balatonfűzfőhöz. Tavaly pont ott mondták ki a boldogító igent, ahol most rátaláltak álomnyaralójukra.

Marsi Anikó és férje a Balaton partján vásárolt nyaralót, éppen ott, ahol egy évvel ezelőtt összeházasodtak. A házaspár komoly felújításba kezdett, az eredeti állapot már csak részben lelhető fel. A balatonfűzfői ház ráadásul azért különleges, mert a TV2 híradósának tervei kelnek életre, amit férje valósít meg. Az ingatlan nagy kihívás elé állította őket, legalábbis abból a szempontból, hogy bőven akadt kidobásra váró holmi is, amikkel nyolc nagy konténert töltöttek meg. Két fia, Vilmos és Vince barátaival segítettek megszabadulni a feleslegesektől.

A bográcsolóhely is máshol volt egykor, az előkertben, de Gáborom áttelepítette hátra, a már „kitakarított” kertbe. Az eredeti tulajdonos hátulra még két kicsi házat is épített, valószínűleg nyaralókat fogadott.

"Nem bontjuk le, azt is kipofozzuk, jó lesz a fiúknak vagy szaunának vagy mosókonyhának. Az épület masszív, hála Istennek, jól megépítették, kőműves volt az előző tulajdonos. Mi már nem találkoztunk vele, meghalt, és három évig üresen állt a ház. Az ő rokonaitól vásároltuk meg"meséli a hot! magazinnak Anikó.
 

A híradós terveit a férje, Gyarmati Gábor valósítja meg Fotó: Szabolcs László/hot!

A berendezést Anikó választotta

A Tények híradósa már „letette a névjegyét”: a kertbe vezető úton egy ősöreg tűzhely áll, rajta virágok, sőt még a virágcserepek helyett is az itt talált serpenyőt használta fel, toszkán hangulatot teremtve. A házba belépve látszik Gábor keze munkája: a konyha át lett helyezve, légkondicionáló szolgáltatja a hűtést és a fűtést.

"Anikó vásárolta a régi szekrénysort, amit szétszedett, és szinte minden helyiségbe jutott belőle. Az első az volt, hogy kifestettünk, hogy itt tudjunk aludni. A hálószobában egyszer csak egy kis helyen lemállott a vakolat. A feleségem fellelkesedett, és tégláig leverette a falat az ágyak mögött, de jól is mutat" – emlékszik a férj, aki szinte az egész telet és tavaszt itt töltötte a felújítással, amíg a neje ingázott, ingázik a főváros és a balatoni városka között.

Éjjel nappal dolgoztak, hogy a megfelelő állapotba hozzák a házat

A TV2 műsorvezetője több évig lakott Siófokon – úgy tűnik, nem tudott elszakadni a magyar tengertől.

"Először Siófokon nézelődtünk, ott lakik a barátnőm, Ági, akivel akkor barátkoztunk össze, amikor az idősebb fiam, Vilmos Siófokon óvodás volt, és az ő kisfia is odajárt. Még lakásokat is néztünk, de mindegyik megfizethetetlen volt. Egyszer késő délután a Balaton-parton kocsikáztam, és megtetszett Fűzfő. Másodszorra már Gáborral jöttünk el, és megtaláltuk ezt a házat, amely eladó volt. Beleszerettünk." 

Ettől kezdve a férjem „látástól mikulásig” dolgozott, hogy olyan legyen, mint ahogyan most már látható. A konyhakő lerakásában is segítettem, szóval ha kész lesz, mondhatjuk, hogy szinte a két kezünkkel hoztuk rendbe.

"Nagyon szeretünk itt lenni, és ugyan a pesti lakásunkat nem adtuk fel, itt olyan békés csend van, tiszta a levegő, szóval imádjuk. Vonattal is lejárok, nem hosszú a menetidő. Olyankor Gábor kijön elém az állomásra, és máris itthon vagyunk" – nevet boldogan Anikó.

Anikó sem riad vissza a kétkezi munkától. Fotó: Szabolcs László/hot!


 

hot! Marsi Anikó
A szerdán megjelenő hot! magazinban több képet is láthatnak még Anikóék szerelmi fészkéről - Fotó: hot! magazin


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hódi Pamela mindenét megmutatta, teljesen átlátszik a nadrágja - kép

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

borsonline.hu

Újabb hidegfront érkezik, ekkor már biztosan véget ér a nyárias idő

vg.hu

Méregdrága sztráda épül Horvátországban

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

magyarnemzet.hu

Történelmet írt az Inter csatára, ilyenre senki sem volt képes a Serie A-ban

origo.hu

Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő

travelo.hu

Megbolondultak a juhok, miután lelegeltek egy kannabisz-ültetvényt Görögországban

ripost.hu

"Öreg vagy és csúnya!" Durva szavakkal illették Michael Jackson lányát

ripost.hu

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Csuti kulisszatitkot árult el a Dancing with the Stars próbáiról

SHOWBIZ

Világhírű művész fia is megméretteti magát a Sztárban Sztár leszek! színpadán

SHOWBIZ

Eljött a pillanat, Radics Gigi ország-világ előtt vállalja fel szülés utáni alakját

SHOWBIZ

Nem bízza a véletlenre: Pszichológus segít Jákob Zolinak és választottjának

SHOWBIZ

Szerelmi tanácsokat ad Alekosz a Power of Love szereplőinek

SHOWBIZ

Gyászol a magyar filmipar: meghalt a legendás rendező

SHOWBIZ

Koncertjén kapott szívrohamot a világhírű zenész

SHOWBIZ

Szexbe torkollott a Power of Love versenyzőinek randija