RETRO RÁDIÓ

Röhögve mesélt hétvégi műtétjéről a magyar politikus

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2023. 11. 20. 20:00

A nyugdíjasok „védőszentje” alaposan ráijesztett követőire, amikor egy posztban viccet csinált a beavatkozásból, amin átesett.

Schmuck Andort nehéz komolyan venni, hiszen bármikor kész akár az ördögnek is eladni a lelkét egy poénért. Ezért is volt furcsa az a posztja, amiben humorral igyekezett elütni a tényt, hogy megműtötték, de közben meglebegtetett egy esetleges komplikációt is. Mivel az ellentmondást nem oldotta fel a kommentszekcióban, sőt egy későbbi posztban sem, úgy döntöttünk, rákérdezünk, mi is történt pontosan.

Schmuck Andor
Schmuck Andor  pikk-pakk túlesett a műtéten (Fotó: Szabolcs László)

Szegényebb lettem némi aranyérrel”

A Tisztelet Társaságának elnöke, amint meghallotta, hogy miért keressük, szűnni nem akaró röhögésben tört ki, ugyanakkor a tőle megszokott őszinteséggel mondta ki, miért is feküdt kés alá vasárnap. „Annyi történt, hogy egy nagyon gyors, precíz és tulajdonképpen fájdalommentes beavatkozás után szegényebb lettem némi aranyérrel.”

Ha már a sportteljesítményemet nehéz lenne bármiféle aranyéremmel jutalmazni, gondoltam, én adom át a dokinak az enyémet...

nevetett hangosan Andor, akivel nehéz volt komolyan beszélni a beavatkozásról, de végül azért elmondta, mi is a helyzet.

Egy jó orvos, szó szerint aranyat ér”

„Alig tartott tovább a dolog, mint 20 perc és csupán a történet elhelyezkedése okán éreztem némi kínt, amikor belibbentem a műtőbe, hiszen egy férfiember számára nem olyan komfortos, ha illetéktelen kezek járnak ott, ahol… Jó, feltehetően egy nő sem érzi magát épp a legvonzóbbnak és a legkényelmesebben, ha ugyanezzel a gonddal kerül orvoskézre, de azért… A lényeg, hogy pikk-pakk túl voltam a beavatkozáson és ma már minden a legnagyobb rendben van. Egy jó orvos, bizony szó szerint aranyat ér!” – zárta hétvégi kalandjának történetét Schmuck Andor.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.