tóth gabi
Pákó tényleg minden kérdésre tudta a választ, még akkor is, ha ezt nem mindig lehetett tisztán érteni.
A hír, hogy Fekete Pákó, polgári, vagy inkább állampolgári nevén Lapite Oludayo immáron ízig-vérig és hivatalosan is magyar lett, nem új. Ugyanakkor ez egy olyan téma, amiről számolatlanul lehet bőrt lehúzni, hiszen ahányszor szóba kerül, vadonatúj honfitársunk annyiféleképpen meséli el a vizsga történetét. Itt jegyeznénk meg, hogy minden tiszteletünk azoknak a vizsgáztatóknak, akik képesek voltak kihámozni Pákó válaszaiból, hogy azok helyesek voltak-e, avagy sem.
Kedden a Rádió1 fenegyerekei, vagyis Balázsék gondolták úgy, hogy elbeszélgetnek a nigériai származású előadóval. Miközben Pákó felidézte a hosszú tanulási folyamatot és elmesélte, hogy melyik tételeket is húzta a vizsgán, Rákóczi Feri nem volt rest és felkutatta a tételsorokat, így alkalma nyílt feltenni pár vizsgakérdést az egyébként nagyon lelkes Pákónak.
A híresség beszélt a hungarikumokról, de szót ejtett néhány királyunkról is és a beszélgetés végén még a Himnuszt is elénekelte. Összességében egyébként ki kell jelentenünk, hogy a mára már kettős állampolgárként élő Pákó igen kiterjedt ismeretekkel rendelkezik állampolgári ismeretekből, vagyis nagyon sokat készült a megmérettetésre, amit egyébként harmadik nekifutásra sikerült abszolválnia. Ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés érte, hiszen az állampolgárságát igazoló okiratot magától Novák Katalintól vehette át.
No, de jöjjön az a bizonyos adásrészlet! Öveket becsatolni, ez tényleg igazán kemény lesz!