RETRO RÁDIÓ

"Ezt a zsűri baromira benézte!" - közölte Simon Kornél a kiesése után

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 10. 15. 15:00

A színész nem érti, hogy történhetett meg, hogy ők távoztak.

Simon Kornél és Szőke Zsuzsi lett az első páros, aki kiesett a Dancing with the Stars negyedik évadából. Míg a táncosnő egy fokkal jobban kezeli a történteket, addig a színész kiakadt, és markáns véleménnyel rendelkezik az egészről. Kornél elmondta, hogy összegezték, esetleg hol hibáztak, de véleménye szerint sehol. 

Simon Kornél
Elsőként estek ki. Fotó: Tv2

Szerintem ezt a zsűri baromira benézte. Másik mozit néztek

 - közölte a színész. Mindhárom ítészt ismeri, tudja, hogy Vajk egy művészember, akinek ismeri az érzékenységét is, így ő ezért látta a színpadon rumbájuk során, amit látni kellett. Tamás és Nóra esetében pedig rendkívül csodálkozik, hogy nem ment át a történet. 

Zsuzsi nem csak azért sajnálja a kiesést, mert táncoltak volna még párat, hanem azért is, mert a következő két előadásuk a cha-cha-cha, majd a slowfox lett volna, amivel véleménye szerint nagyobb sikert arattak volna. A táncosnő azért szintén hozzátette: ő sem igazán érti, mi történt. Tudják, hogy a zsűri arra panaszkodott, hogy Kornél szinte nem is táncolt, de Zsuzsi szerint a rumba pont egy olyan lassú előadásmód, ahol főként a nő mozog, a férfi vezeti őt. Ezt bárki láthatja már csak akkor is, ha megnéz egy profi táncosvideót. 

A színész elmondta, főként profi táncpartnere miatt sajnálja az egészet, miután látta, milyen tűzzel és szenvedéllyel csinálja a produkciót. Sajnálja, hogy az eddig megszerzett tapasztalatainak ennyi lett. Testtudatosabb lett, rá merte végre bízni magát valakire, érezni mert a színpadon. Ennek ellenére nem bánta meg, hogy elfogadta a felkérést a Dancing with the Stars-ba. 

Nem bántam meg, szó sincs róla. Csak igen kellemetlen egy gyomorba rúgás ez, amiből fel kell állni.

A színész Zsuzsi szerint is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Arra a kérdésre, hogy szerintük ki lesz a győztes, egyelőre nem tudnak választ adni, mert szerintük nagyon erős lesz a mezőny. Két párt emeltek ki, akik nagyon tetszettek nekik az este folyamán: Tóth Katica és Csuti, illetve Radics Gigi és Baranya Dávid.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.