RETRO RÁDIÓ

Kulcsár Edina durván kiakasztotta az embereket, gyűlöletcunami zúdult G.w.M szerelmére

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 10. 15. 08:30
Frissítve2023. 10. 15. 09:01

Instagram-posztja alatt szidják az anyukát.

A rapper és az egykori szépségkirálynő nagyon sokáig rejtegették első közös gyermekük, Amara arcát a világ elől. A napokban azonban lehullott a lepel a kislányról, a büszke szülők megmutatták a kicsit a nagyvilágnak. Habár sokan egyből elolvadtak a picit látva, rengetegen egyből fel is háborodtak. Ennek két oka van: egyeseknek az nem tetszett, amilyen szöveggel a sztáranyuka közölte a hírt, mások szerint pedig G.w.M-ék pénzt akarnak keresni azzal, hogy egy újságban mutatták meg először Amarát, és nem a közösségi médiában, mint a többi, más házasságból született gyerekeiket.

Amara az első közös gyermekük / Fotó: Szabolcs László

Elérkezett a nap! Elég nagy nyomást gyakoroltatok ránk, szóval beadtuk a derekunkat. Ő itt Amara, a kislányunk. Köszönjük, hogy ekkora szeretettel és érdeklődéssel vártátok. Reméljük, hogy a ti szíveteket is elrabolja.

– írta a büszke anyuka legújabb Instagram-posztjában. A fotó egy újságban látható, ami szemet is szúrt követőinek, mondván, pénzt akarnak csinálni a kislányból.

Nagy volt a nyomás, hogy eladjátok egy újságnak?

– írja egy kommentelő. A nagy felháborodást azonban mégsem ez okozta, hanem az, hogy Edina a lapnak úgy nyilatkozott: Ő Amara, a szerelemgyerekünk!

Nem rossz indulatból komolyan! de ez úgy jön ki mintha a másik két gyerek nem szerelemből született volna

– véleményezte egy követő. 

Bennem sem a rossz indulat van. Nem zavar, hogy lett egy 5.gyerek tulajdonkép. Vagy hogy újra házasodtál. De ez a mondat.... ezt így többször elolvasva is ÚRISTEN. Akkor a másik két-két gyermek? Kényszer volt? Nem kívánt gyermekek voltak? .... És ez nem az hogy bántani akarunk téged Edina.... de ez egy gusztustalan mondat

– fogalmazott egy másik. Edina nem válaszolgatott mindenkinek a véleménynyilvánításokra, de azt kiemelte: ennek a kijelentésnek nem volt semmilyen mögöttes üzenete, nem volt semmilyen utalgatás, és csak egy gyerekről volt szó: Amaráról.

Voltak természetesen azonban olyan hű rajongók is, akik egyből megvédték a sztáranyukát. Ők egyenes nem értik, hogy sokan miért nem fogják fel azt, hogy azért fogalmazott így Edina, mert jelen esetben valóban csak a kislány lehet G.w.M és az ő szerelemgyereke, mivel Medox és Nina Csutitól származnak, nem a rappertől.

Biztos vagyok benne, hogy nincs egyáltalán kivételezés a gyerekeik közt. Ez csak egy ártatlan cikk, egy kijelentés, hogy a kis Amara Márk és Edina KÖZÖS gyermeke! De nyilván, mint mindig kerestek egy indokot, hogy tudjatok okoskodni.

A megosztó poszt és fotó IDE kattintva érhető el!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.