4 hónapja

Drasztikusan lefogyott a magyar színésznő – "Ijesztő volt!"

Kezdődő betegsége miatt dobott le rengeteget a színművésznő.

Szerző ANOMÁLIA

A rendszerváltás előtt Rák Kati volt az első magyar fotómodell, akit az amerikaiak a Pepsi Cola arcának is megválasztottak, valamint címlapokon, plakátokon is láthattuk, olyan nevekkel együtt, mint Pataki Ági vagy Sütő Enikő. A nyolcvanas évek primadonnája nemcsak szép, hanem tehetséges színész és énekes is. Kati évekkel ezelőtt vette észre, hogy kicsit gyorsabban mennek fel rá a kilók, a bájos operettsztár azonban nem foglalkozott a dologgal, hiszen napjait a rengeteg fellépése mellett a nagymamaság is kitölti. A szembetűnő súlyveszteséggel kapcsolatban megkeresésesünkre Kati elmondta, egészségi okok mellett lelki traumák állnak a háttérben.

Rák KAti
Katit sokan imádták és emlékeznek rá, mint címlaplány Fotó: Rák Kati

Megijedt a gyors fogyástól

A mindig vidám színésznőt megkérdeztük, mi a nagy változás kiváltó oka? 

"Tavaly nyáron azt vettem észre, hogy ugyanúgy eszem, de mégis hízom. Gyanakodtam, hogy pajzsmirigy-elváltozás lehet, és elmentem dokihoz. Kiderült: megemelkedett a vércukrom, és tartósan volt magas. Ez már a kezdődő cukorbetegség jele, így megelőzésképpen az orvosom tanácsára elkezdtem szedni egy tablettát, amitől lefogytam hirtelen majd' 9 kilót." 

Az az igazság, hogy az elején még meg is ijedtem, mert minden kijött belőlem, annyira felpörgette az anyagcserém, hogy egy pár hónap alatt lement 8 kiló.

"Ijesztő volt!" – mesélte Rák Kati, aki azt is elmondta, hogy az egészsége mellett mentális traumák és változások vezethettek idáig.

Rák Kati előtte utána
Előtte-utána: Kati ma már 8  kilóval könnyebben lép fel a színpadra Fotó: Ripost

"Még bírom!?"

"Amióta családom van, azóta ők a legfontosabbak, észre sem veszem általában, ha valami baj van velem! Nekem a család az első, mindig velük foglalkozom, magammal nem sokat" – folytatta nevetve Kati, aki komorabb hangnemre váltva elmondta, hogy úgy véli, a kilók sem véletlenül ragadtak rajta.

"Sok nehézséggel néztem szembe 2006-ban. Munkám kapcsán egyik jó barátom és kollégám halála nagyon mélyen érintett, de voltak egyéb munkaügyi csapások, melyek sorban bekövetkeztek az életemben... mondhatni, traumák sora, amiket nem hevertem ki. Úgy vagyok és voltam vele akkor is, hogy a nők, az anyák úgyis mindent kibírnak. Még bírom! Ugye!? Az anyaság mellett a ház körüli dolgok, a feleség-lét, a karrier, a család összefogása... elmondva is sok."

Észre sem vettem évekig, nem éreztem, csak belül indította el ezeket az egészségügyi változásokat bennem...

 – részletezte tovább a helyzetet. De egyszer csak Rák Katinál betelt a pohár

Czető Bernát László és Rák Kati
Kati a Szomszédok atyja, Czető Bernát László felesége már több, mint 30 éve Fotó: Facebook

A fogyásnak azonban, mint áltában mindennek, nem csupán jó oldala van. Muszáj megemlíteni például azt is, hogy a színésznő koránál fogva a bőre már nem olyan rugalmas, és a nagy testi változás más, nem várt problémát is előhozott.

Azt vettem észre, hogy az arcom nyúzott lett a fogyástól. Az arcbőröm bizony megereszkedett. Színpadi emberként azonban ezzel muszáj foglalkoznom, úgyhogy most arckezelésre is járok! 

– zárta Kati, aki mindezek mellett szemlátomást jól érzi magát új bőrében, és szabadúszó színésznőként rengeteg elfoglaltsága adódik. 

 

Szerző ANOMÁLIA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök

origo.hu

Sejtelmesen üzent a válófélben lévő Tóth Gabi

borsonline.hu

Tóth Gabi végre megtörte a csendet, nyilvánosan üzent

hirtv.hu

Szijjártó Péter: Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet ellenére is

ripost.hu

Robbantással fenyegetőzött: kivonult a TEK a 15. kerületbe

mandiner.hu

„Elon Musk, a billentyűzetharcos – szánalmas” – így reagált a techmilliárdos Zelenszkij-mémjére Guy Verhofstadt

origo.hu

Bikiniben focizott Berki Mazsi - VIDEÓ

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. október 2-8.: a segítőskészséget és az empátiát erősíti most fel a Hold

mandiner.hu

Mindent vagy semmit? Újabb ukrán ellentámadás indulhat októberben!

ripost.hu

Vilmos herceg megjegyzése Meghan Markle-ről, megsértette Harry herceget

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Dévényi Tibor megdöbbentő vallomása: Örökbe fogadna egy 25 éves nőt

HŰHA

Molnár Anikó Mallorcán vetkőzik, baja lehet belőle!

HŰHA

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

HŰHA

Milliós születésnapi zsúrt rendezett a kislányának L.L. Junior

HŰHA

Merész: Palvin Barbi melleit alig takarja a mélyen dekoltált ruha

HŰHA

„Mint egy r*bi” - Opitz Barbi durva kommenteket kap legújabb fotójára

HŰHA

Borzalmas tragédia! Kiss Ernő Zsolt és felesége segítséget kérnek

HŰHA

Hunyadi Donatella akár Monica Bellucci lánya is lehetne - Fotók