Létrehozva: 2023.05.20.

Sydney van den Bosch a Szerencsekerék stúdiójában pelenkázott

Nem várt helyzetben találta magát Sydney van den Bosch egy játékbabával és pelenkával a kezében. A feladat megoldásához ráadásul szemkötő is járt.

Váratlan fordulat a Szerencsekerék stúdiójában! A csinos betűforgató lány, Sydney van den Bosch nem mindennapi kihívással találta szemben magát, mely során bemutathatta: mi a titkos képessége, amire csukott szemmel, stopperóra kattogása mellett is képes!

Sydney van den Bosch bekötött szemmel mutatta meg, mit tud Fotó: TV2

A TV2 kvízműsorának egy pontján ugyanis az egyik játékosnőnek bekötött szemmel, időre kellett bepelenkáznia egy játékbabát. 42 másodperc alatt abszolválta a feladatot, ezután Sydney következett.
Tibi nem könnyítette meg a betűforgató lány dolgát, még tízszer körbe is forgatta a feleséget az akció előtt. 
A csinos Sydney végül 26 másodperc alatt végzett a művelettel, ami nem sikerült igazán jól, a tépőzárat ugyanis nem sikerült rögzítenie, így csak kevesen múlt, hogy nem esett le a tesztalanyról…

Szeretne majd gyereket

Sydney és férje, a focista Egerszegi Tamás hét éve házasodott össze, gondoltak már a családalapításra, ám nem szeretnék elkapkodni.

A gyermekvállalás, részben az egészségügyi problémáim miatt, egyelőre nem volt napirenden, de szerintem 27 évesen még egyáltalán nem vagyok elkésve ezzel, ráadásul most elsősorban a szakmai teendőimre koncentrálok. Hét évvel ezelőtt megbeszéltük, hogy előbb szeretnénk felépíteni a saját karrierünket, és ha azt látjuk, hogy tényleg készen állunk, és fel bírunk nevelni két kutyust, akkor készen leszünk a gyermekvállalásra is” – árulta el Sydney év elején a hot! magazinnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit