Létrehozva: 2023.03.20.

Odacsapott az asztalra Majka: brutálisan megfenyegette a Ryanairt

Durva kálváriát járt meg Majka családja. A Ryanair rosszul tájékoztatta őket a repülő indulásáról, ezért egy egész napos rémálom elé kellett nézniük. Ezt persze Majka sem hagyta szó nélkül.

Sokan látták már kárát a légitársaságok hanyagságának és nemtörődömségének. Hány történetet lehet hallani arról, hogy a gép csak órákkal később indul, esetleg törlik a járatot, így akár családosok ragadnak a reptéren kisgyerekekkel. Az ilyesféle szörnyűség a hírességekkel is megesik, most éppen Majka vált a fapados Ryanair légitársaság áldozatává. 

majka,pápai joci
Fotó: Szabolcs László

Majka és családja nemrégiben Barcelonába utazott, hogy a gyerekeivel együtt drukkoljanak a focimeccsen. A fiús hétvégén a Barcelonának szurkoltak, és nagy örömmel töltötte el mindannyiukat, hogy nyert a csapatuk. 

A hazaút azonban hamarosan rémálommá vált. A repjegyen 8:40-es indulás szerepelt, így tehát a fiúk nagyon korán, 6 órakor keltek, hogy időben megérkezzenek. Ekkor közölték velük, hogy valójában nem reggel 8:40-kor indul a gép, hanem este 8:40-kor, azaz egy egész álló napig a a repülőtéren kell várakozniuk. A rapper megpróbálta kieszközölni, hogy legalább egy transzfert vagy egy szállodaszobát fizessenek nekik, erről azonban a társaság hallani sem akart. 

Majka hiába veszekedett, mindenképpen meg kellett várniuk az esti indulást, mindenesetre megfogadta, hogy többet nem fog Ryanairrel utazni. 

"Elképesztő amit a Ryanair művel az utasokkal..
Foglaltunk egy jegyet Barcelonába, és a visszaútra rossz indulási időpontot adtak meg. Reggel 08:40 szerepel a jegyen ,de valójában este 8:40kor indul a gép.. Reggel 6kor keltünk és a reptéren közölték velünk, hogy csak este megyünk. A Ryanair helyi irodájában pedig elkezdtek hazudozni, hogy megváltozott az indulási időpont, és hogy küldtek e-mailt. Mondtam nekik hogy ez kamu, nem kaptunk semmilyen e-mailt, sőt a telefonszámom is meg kellett adni a foglaláskor, tehát arra is küldeni kellett volna értesítést, ha változik az időpont. Meg amúgy is teljesen életszerűtlen, hogy véletlenül pont 12órát késik egy gép. Egyszerűen csak rossz jegyet adtak, és így próbálják megmagyarázni a hibájukat. Mutattam nekik az általuk kiadott jegyet, amin reggel 8:40 van, es kérdeztem, hogy a transzfert, vagy esetleg a szállodát itt a reptéren nem akarják e kifizetni , de ezt határozottan elutasították. Kérdeztem most mit csináljak 12órán keresztül a reptéren két gyerekkel? Erre azt mondták üljünk le, várjuk meg az indulást.
Elég erélyes voltam, elküldtem őket a francba, de így sem tudok mit csinálni. Teljesen kiszolgáltatott helyzetben van az ember, és ha nagyon balhézik csak magával b*szki ki. Megfogadtam, hogy soha többet nem repülök ezzel a légitársaságnak csúfolt céggel. De legalább a Barca nyert" - fakadt ki a rapper.  

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle