RETRO RÁDIÓ

Elkészült az első királyi portré III. Károlyról, mutatjuk!

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 03. 30. 08:30

Az olajjal készült festmény mindössze két hét alatt készült el, amit a késztője is kihívásnak nevezett.

Elkészült Károly király trónra lépését követő első portréja. A olajjal festett képet Alastair Barford készítette, a festményen őfelsége kék öltönyben, fehér ingben, rózsaszín nyakkendőben és zsebkendővel látható.

NÁNAK, Guru; III. KÁROLY
Fotó: Chris Jackson

A művész elmondása szerint egy személyes és bensőséges képet szeretett volna készíteni őfelségéről, ezért ábrázolta őt öltönyben ünnepi köntös helyett. A 35 éves festő, – aki egyébként 2015-ben a néhai királynőt is megfestette, – mindössze két hét alatt készítette el a portrét, amelyet még ő maga hatalmas kihívásnak tartott.

 

Szerettem volna megörökíteni a király személyéből áradó melegséget és érzékenységet, azt az empátiát, amelyet az emberek felé áraszt. Fontos volt, hogy megörökítsem a király rokonszenves arckifejezését

 

- idézi a művészt a Sky News.

Érdekesség, hogy Barford portréjához nem ült modellt Károly, a festő ugyanis azokról a fotókról és vázlatokról örökítette meg, amelyeket Őfelségéről készített egy februári Buckingham-palotai fogadáson.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.