tóth gabi
Kelemen Anna tisztában van vele, hogy nagyon megosztó személyiség, már lepereg róla minden rosszindulatú beszólás. De neki is vannak érzései és sokáig nagyon vágyott arra, hogy szeressék. Már nem vágyik szerelemre, sőt arra sem, hogy gyereket szüljön. Jól megvan szingliként, élvezi, hogy nincs rászorulva senkire.
Kelemen Anna hosszú ideje egyedül él és köszöni szépen: nem hiányzik neki semmi. Szingliként is kereknek érzi az életét, főleg amióta megtanulta lerázni magáról a negatív embereket. És nem csak jól érzi magát egyedül is a bőrében, nem vágyik sem szerelemre, sem gyerekzsivajra önmaga körül.
A volt playmate földjegyű a horoszkópja szerint. Jellemzésük: mindenért keményen megdolgoznak, mindent elérnek, ám sok esetben, amint megvan a kitűzött cél, újat keresnek helyette. Az erotikus modell szerint ezek mind igazak rá, mint ahogy az is, hogy nem az a típus, akit hirtelen elsodor a szerelem.
Nem vagyok szerelmes típus, sosem voltam, nem az érzelmek, hanem az érzékiség vezérelt mindig is
– mondta a Ripostnak Kelemen Anna. – Sőt próbálom is magam távol tartani a szerelemtől, nem akarom elveszíteni a fejem. Igaz, az eddigi tapasztalatom az, hogy nem tudnak elvinni az érzelmek. Igaz, huszonévesen volt egy olyan hatalmas szerelmi csalódásom, hogy akkor megfogadtam, senkit nem fogok már szeretni. Lehet ebből is következik, hogy nem akarok gyereket, lemondtam az anyaságról!
Anna tisztában van vele, hogy sokan nem értik meg, de nem vágyik habos-babos esküvőre.
Egyáltalán nem foglalkoztat az, hogy kapcsolatom legyen, hogy esküvő legyen, mint ahogy a családalapítás sem
– folytatta. – Persze, fontos a család, de nem mindenáron! Egyszerűen vannak olyanok, akiknek nem ez az útja. Na én pont ilyen vagyok. Persze sosem jelenthetem ki ezer százalékkal, hogy sosem lesz. De az biztos, hogy nincs benne a következő öt éves tervemben.