Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.21.
Módosítva: 2023.01.21.

Laky Zsuzsi csúnyán kiakadt a kislánya miatt

Európa egykori legszebb lánya nem az a típus, aki minden sérelmét "kidobja" a közöségi felületekre, de most úgy érezte, lépnie kell.

Laky Zsuzsi egy nagyon fontos, de nem eleget hangsúlyozott témában szólalt fel szombaton kora reggel a közösségi oldalon. Posztjában leírta, mennyire megdöbbent a minap, amikor azt tapasztalta, hogy az alig 12 éves kislányát zokszó nélkül kiszolgálták egy az iskolája közelében lévő kisboltban úgy, hogy bizony nem cukorkát, vagy iskolatejet kért az eladótól, hanem egy koffeinnel teli energiaitalt és egy öngyújtót. Az édesanya persze nem azt szerette volna elérni, hogy lánya éberebben figyeljen az órákon, csupán kíváncsi volt, hogy kiszolgálják-e a kiskamaszt, ha olyasmit kér, ami számára minden bizonnyal nem éppen hasznos.  

Fotó: Facebook

Laky Zsuzsi egyébként nem hirtelen ötlettől vezérelve folytatta le a beszédes eredménnyel zárult kísérletet, hiszen szavaiból kiderül, hogy lánya már jó ideje meséli neki és édesapjának, Dietz Gusztinak, hogy társai uzsonnás dobozából gyakran kerülnek elő energiaitalok az óraközi szünetekben. Ezért döntött úgy, hogy maga is meggyőződik arról, hogyan is juthat hozzá egy gyermek ezekhez az italokhoz. 

"Régóta érik bennem ez a poszt.. Többször hallottam már a nagyobbik lánykámtól (aki most 5. osztályos), hogy vannak osztálytársai, akik minden nap energiaitalt isznak. Erre felkaptam a fejem és megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy ihatnak energiaitalt? 

Hát úgy – mondja a Luca –, hogy bemennek az iskola melletti boltba és vesznek maguknak

 kezdte a híres édesanya.

Fotó: TV2

"Ezen felbuzdulva kíváncsiságból tegnap beküldtem egyedül abba az üzletbe, és mondtam neki hogy vegyen egy energiaitalt és egy öngyújtót. Majd kint vártam és mit ad Isten, kiszolgálták... (sajnos számlával nem tudom bizonyítani, mert azt nem kapott).. de az elfogadhatatlan, hogy 270 Ft-ért a gyerekek legálisan vehetnek energiaitalt. Kérdem én, hogy rendben van ez így!? Hogy erre miért nincs valamilyen jogszabály? Még azt sem gondolom, hogy a szülő felelőssége ugyanis.. hiszen az iskolából kimegy a szünetben és megvásárolja magának gond nélkül és a szülei nem fogják megtudni soha!" – osztotta meg tapasztalatait követőivel Laky Zsuzsi, aki megkeresésünkre hozzátette, sok hazai hírességnek is komoly felelőssége van abban, hogy a gyerekek idejekorán rászoknak az energiaitalokra. 

"Azt tapasztalom, hogy nagyon sok ismert ember, köztük sportolók, zenészek és hatalmas követőbázissal rendelkező influenszerek reklámozzák ezeket az italokat. Amivel csak az a gond, hogy a többségüket rengeteg gyerek, vagy kamasz követi, akik azt hiszik, hogy rendben van, ha ők is fogyasztják ezeket a koffein-taurin bombákat. Vagyis nagy a felelősségük abban, hogy az iskolákban egyre többen fogyasztják ezeket a termékeket" – mondta Zsuzsi

A Magyar Energiaital Szövetség nyíltan hirdeti: gyermekeknek nem ajánlott semmi, ami koffeint tartalmaz – kávé, energiaital és kóla sem. Mint írták közleményükben, az energiaitalt felnőtt emberek számára ajánlják, akiknek azonnali energiára, éberségre van szükségük és még egy kis vitaminhoz is hozzá akarnak jutni. Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy egy liter energiaitalban ugyanannyi cukor van, mint egy liter kólában, valamint egy doboz energiaitalban ugyanannyi koffein van, mint egy liter kólában. A kólát mégis engedélyezik a szülők a gyerekeknek...

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek