Létrehozva: 2022.05.13.

Kiderült, ki szabadította a világra Varga Irént - Videó

Sokan tették már fel a kérdést, ki hitette el Varga Irénnel, hogy énekesnő lehet belőle. Nos, ő volt az...

Szerző Maca néni

Az önkínzásra hajlamos tévénézők biztosan emlékeznek még a legendás BP TV hamvain létrejött Budapest Európa Televízióra, amely az interneten keresztül sugározta pusztító adásait, vagy talán sugározza ma is. Ezen a csekély nézettségű platformon mutatkozott be műsorvezetőként Pikács Violetta, aki pillanatok alatt vált igazi mémmé. Tulajdonképpen őt nevezhetjük Varga Irén elődjének és egyben mentorának is. Violetta nem csak azt hitte el, hogy tehetséges műsorvezető, de azt is, hogy remek táncos és még remekebb énekes. Nos, hogy ez így van-e, arról mindenki meggyőződhet maga, hiszen a hölgy ma is aktív a közösségi médiában. Mostanában főként a TikTokon szerepel, ahová szerencsére elkezdte feltölteni korábbi "munkássága" gyöngyszemeit is. 

Fotó: YouTube

Így derült ki az is, hogy Varga Irén az ő meghívására látott életében először stúdiót, kamerákat, és fogott a kezébe mikrofont. Az alábbi felvételek  alkalmasak a nyugalom megzavarására, minden szempontból!

Így zajlott Irénke felkonferálása: 

A TikTok kegyes, így magát a produkciót nem engedte leközölni, de biztosak lehetünk abban, hogy Irénke eldurrantott pár izzót a stúdióban. 

A netes híresség később belefogott egy Zámbó Jimmy nótába is... 

Így született tehát Varga Irén legendája! Köszönjük Budapest Európa TV és köszönjük Pikács Violetta! 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle